BUX 143072.29 0,94 %
OTP 46920 0,45 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

BÉT: nem állt ellen a nyomásnak a piac

A nyugat-európai piacokon tapasztalt zuhanás a budapesti börze hangulatára is rányomta bélyegét: a BUX hétfőn 1,2 százalékkal gyengült, a vezető részvények mindegyike esett.

2003. január 27. hétfő, 16:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A Budapesti Értéktőzsdén nem volt túl nagynak mondható a forgalom: 5 és fél milliárd forint értékben születtek kötések. Az irányadó index, a BUX 90,1 ponttal, vagyis 1,2 százalékkal 7 583,12 pontra esett. A legnagyobb esést a vezető részvények közül a Matáv könyvelhette el. A távközlési papír kurzusa 1,5 százalékkal 809 forintra csúszott. A Mol részvénye viszont megúszta a besszt, kurzusa "mindössze" fél százalékkal csökkent és 5 200 forinton zárt. Az OTP és a Richter papírja 1,3, illetve 1,1 százalékot veszített értékéből, így előbbi kurzusa 2 235 forinton, a gyógyszeripari részvényé pedig 13 605 forinton állapodott meg. Utóbbi szektortársénak, az Egisnek papírja azonban 12 300 forintra tudta növelni értékét, ami 0,7 százalékos árfolyamemelkedésnek felel meg.

Kummer Krisztián
Kummer Krisztián

Ez is érdekelhet