A vezető részvények közül a Matáv árfolyama 9, a Molé 45, míg a Richteré 15 forinttal hízott, az OTP-é viszont 6 forinttal csökkent.
A forint árfolyama a következő hetekben erősödik és a forró pénzek semlegesítése után a jegybank is visszatér szigorító politikájához - derül ki a Reuters legújabb felméréséből.
Az emberek kevesebb mint fele érzi alapvetően előnyösnek az Európai Únióhoz való csatlakozást, miközben a hátrányokra számítók száma múlt nyár óta csaknem megduplázódott - derül ki a Szonda Ipsos felméréséből, melyet a Népszabadság közölt. Fél évvel ezelőtt még az emberek 62 százaléka gondolta alapvetően előnyösnek az Európai Unióhoz való csatlakozást, most 45 százalékuk. Eközben az inkább hátrányokra számítók aránya 20 százalékról 39-re nőtt.
Magyarország az eurózónához történő csatlakozás után hosszú ideig kimaradhat az Európai Központi Bankot irányító tanácsból, mivel a tanács legfeljebb 15 főből állna az elképzelések szerint - írta az euro.hu.
A görög Q & R SA 1 millió eurós tőkeemeléssel kisebbségi részesedést szerzett a rEVOLUTION Software Kft.-ben, amely 2-5 éven belül a tőzsdére vinné részvényeit. Az eddig 100 százalékban magyar tulajdonban lévő társaság tavalyi árbevétele 300 millió forint volt.
A termelés január eleji felfüggesztése után valószínűleg csődeljárást kér maga ellen a diósgyőri kohászatot működtető, s kormányzati segítségben bízó DAM Steel Rt. - írja a Népszabadság.
A múlt héten a megelőző héthez képest 18 ezer fővel 381 ezerre nőtt a munkanélküli segélyért jelentkezők száma az Egyesült Államokban; az elemzők 380 ezerre számítottak. A két héttel ezelőtti 363 ezres adatot az előzetes 360 ezerről módosították felfelé.
A Nestlé SA fel kívánja vásárolni a Mövenpick jégkrém-részlegét - jelentette be a cég csütörtökön. A társaság ezzel az akvizícióval próbál lépéselőnyt szerezni az Unileverrel szemben a fagyos piacon.
Az előző év utolsó negyedében – 2000-hez és 2001-höz hasonlóan – megnőtt a frissen indított felszámolási eljárások száma. Ez elsősorban annak tudható be, hogy a hitelező társaságok még az év vége előtt végére akarnak járni tartozásuk sorsának. Tavaly összesen 6188 felszámolás kezdődött, amely ötszázalékos növekedés 2001-hez képest – derül ki a Creditreform most közzétett adataiból. A 3 milliós törzstőkeminimum teljesítése mintegy tízezer kft.-nek okozott problémát.
Ami a gyorsjelentéseket illeti: a világ legismertebb hamburgerének gyártója, a McDonald's Corp. fennálásának első negyedéves veszteségéről volt kénytelen beszámolni, miután a társaság számos üzletét zárta be a lanyhuló kereslet miatt. A vállalat nettó vesztesége 343,8 millió dollárra rúgott a negyedik negyedéve során, szemben az egy évvel korábbi 271,9 mililó dolláros profittal.
Csökkent az Egyesült Államok harmadik legnagyobb helyi telefonszolgáltatójának, a Bellsouthnak profitja a legutóbbi negyedévben, miután a gyenge gazdasái helyzetben csökken a kereslet a telekom-szolgáltatások iránt.
A társaság, mely piacvezető az USA dél-keleti államaiban Kentuckytól Floridáig, 32 centet keresett részvényenként, szemben a megelőző év hasonló időszakában elért 42 centtel.
Kellemes meglepetést okoztak a befektetőknek az amerikai Texas Instruments számai. A mostani gyorsjelentés szerint a negyedéves árbevétel közel ötödével lett magasabb, és meghaladta a 2 milliárd dollárt. A társaság ugyan továbbra is veszteséges, de a kereslet visszaesése a vártnál kevésbé sújtotta.
Európa legnagyobb chipgyártója, az STMicroelectronics nem csak jó elmúlt negyedévről számolt be e befektetőinek, de a korábbi előrejelzéseket is megemelte.
A holland KLM légitársaság pénzügyi harmadik negyedévében veszteségekről volt kénytelen beszámolni, miután a romló gazdasági és geopolitikai helyzet visszavetette a forgalmát. A vállalat nettó vesztesége 66 millió euró lett, beleértve az egyszeri tételeket is, nem sokkal kevesebb, mint az elemzők által várt 72 millió euró.
A kereslet visszaesése miatt 3 százalékkal csökkent a Siemens AG első negyedévi profitja - jelentette be a társaság. A megrendelések értéke 21 százalékkal 20,1 milliárd euróra esett.
A világ legnagyobb mobilgyártója, a Nokia adózás előtti profitja 1,7 milliárd euró volt a tavalyi negyedik negyedévben. A társaság nettó eladásai 8,843 milliárd eurót tettek ki.
A francia kozmetikai óriás, a L'Oreal tavalyi eladásainak 4 százalékos növekedéséről számolt be - köszönhetően egyesült államokbeli, valamint a luxusdivízióban elért növekedésnek.
Az AT&T Corp. negyedik negyedévében 516 millió dollár nyereséget produkált szemben az egy évvel korábbi 1,39 milliárd dolláros veszteséggel, ennek ellenére meglehetősen borúlátó a 2003-as forgalmát illetően.
