Az augusztusban 4,9 százalékra ugró amerikai munkanélküliségi ráta, illetve a 113 ezer nem mezőgazdasági munkahely megszűnése igencsak felerősítette a fogyasztás alakulásával, azaz végső soron az Egyesült Államok gazdaságával kapcsolatos aggodalmakat.
Európában a csalódást keltő tengerentúli makroadat mellett az sem adott okot túlzott örömre, hogy a német ipar mélyen a várakozások alatt szerepelt júliusban, s az idénre mind többen várnak jóval 2 százalék alatti GDP-növekedést. A chipgyártók ugyanakkor megpróbálták megtartani a mutatókat - az ágazat papírjainak az Intel bejelentésén túl az segített, hogy a Goldman Sachs az európai félvezetőipar részvényeket túlsúlyozásra ajánlotta, ráadásul az STMicroelectronics várakozásai szerint a piac a negyedik negyedévben már magához térhet.
