A Mol szerény mértékben erősödik, az OTP tegnapi nyereségének jó része semmivé foszlott, a Matáv 13 forintos zuhanással 680 forint alatt forog, de igen rosszul szerepel a BorsodChem és az Egis is.
Az eurónak ugyanakkor jót tett az amerikai makroadat, dollárral szembeni kurzusa 90 cent fölé emelkedett.
Júniusban az előzetes adatok szerint a 12 tagú eurózóna külkereskedelmi mérlege 5 milliárd euró többletet mutatott, szemben az egy évvel korábbi 2,5 milliárd euróval - közölte az Eurostat. A 15 tagú Európai Unió mérlege ugyanakkor deficitet mutat, a hiány a 2000. júniusában regisztrált 6,1 milliárd euróról 4,4 milliárdra mérséklődött.
Csődvédelemért folyamodott a francia Moulinex háztartásigép-gyártó, miután legnagyobb részvényese, az olasz El.Fi csoport, illetve a hitelező bankok a finanszírozási tervet illetően nem tudtak megegyezésre jutni.
Frischmann Gábor a Hírközlési Felügyelet megbízott elnökének reményei szerint az egységes hírközlési törvény év végi hatálybalépésére időben megszületnek a végrehajtási utasítások.
Frischmann azt is reméli, hogy a törvény által életre hívandó döntőbizottság is létrejön október 4-ig, amikor is az első feladatát el kell végeznie: a Matávnak ugyanis ekkorra kell elkészítenie az előfizetői hurok megosztásáról szóló referencia-ajánlatát. A döntőbizottság létrejöttének feltétele azonban, hogy azt megelőzően, szeptember 20-a körül kinevezze Orbán Viktor miniszterelnök a HíF elnökét, akinek döntéskörébe tartozik a testület összeállítása.
Az Inter.net Kft. és a Burger King együttműködési megállapodása szerint az étteremlánc vevői, egy bizonyos menü megvétele után az éttermekben ingyen használhatják az Inter.net által nyújtott iternetes szolgáltatást.
