A BÉT-en a blue chipek közül az OTP és a Mol mintegy másfél, a Richter pedig közel két százalékkal drágul, de immár emelkedik a Matáv kurzusa is.
A Danubius Rt. elnöke, Sir Bernhard Schreier szerint a társaság jelenlegi, 20 milliárd forintos tőzsdei kapitalizációja messze nem fejezi ki a vállalat értékét, s ha a papírok árfolyama továbbra is így alakul, lehetséges, hogy megkezdik a részvények felvásárlását.Jó esélyt lát további beruházásokra a Audi Hungária Motor Kft. győri üzemében ügyvezető igazgatója, ám azt egyelőre nem tudni, hogy melyik területen hajtanak végre további fejlesztést. Győrött az idén az első 6 hónapban az egy évvel korábbinál közel 13 százalékkal több, csaknem 612 ezer Audi-motort készítettek, s 25 080 gépkocsit szereltek össze.
A Bankár Rt. Holding fő tulajdonosa, Kovács Gábor kivásárolja a mellette eddig társtulajdonos Lakatos Éva, Mátyásfalvi György és Réthy Imre tulajdonrészét. A Bankár Holding ezzel októbertől egyszemélyes részvénytársaságként működik tovább.
A Raiffeisen Zentralbanknak ítélte a Financial Times Group kiadványa, a "The Banker" a "2001. év bankja Közép-Kelet-Európában" elismerést.
Az olasz Technimont 89 millió euróért polietiléngyárat épít az orosz Szibur vegyipari vállalatnak a nyizsegorodszki körzetben lévő Ksztovóban. A Gazprom-leányvállalat gyárának induló kapacitása évi 120 ezer tonna lesz, ez később megkétszerezhető, a projekt összesen 150 millió euróba kerül.
Egymást követik a rossz hírek a távközlési szektorból: az Alcatel közleménye közleménye szerint a francia cégnek kihívást jelent teljesíteni az idei profitcélokat, míg a Texas Instruments a harmadik negyedévre 10-15 százalékos forgalomvisszaesésre számít, a részvényenkénti eredmény néhány centes mínuszba fordulhat.
Az Egyesült Államokban a második negyedévben 2,1 százalékkal nőtt a nem mezőgazdasági ágazatok termelékenysége. A végleges adat ezzel elmarad az előzetesen közölt 2,5 százaléktól, ám az elemzők által várt 2 százalékos, illetve az első negyedévi 0,1 százalékos ütemet meghaladja.
Stabilról a közeli felminősítést valószínűsítő pozitívra javította a szuverén mexikói devizakötvények Baa3, a hazai valutában jegyzett adósság Baa1, illetve a deviza-bankbetétek Ba1 szintű osztályzatának kilátását a Moody's.
