BUX 143072.29 0,94 %
OTP 46920 0,45 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

A BUX szerény gyengüléssel megúszta

A Budapesti Értéktőzsde hivatalos részvényindexe nem egészen 6 pontos, azaz 0,1 százalékos csökkenéssel 6 343 ponton fejezte be a kereskedést. A gyengülés mértéke annak fényében különösen elhanyagolható, hogy a vezető nemzetközi mutatók közül többen is másfél százalék körüli zuhanást produkáltak. A parkett forgalma a tegnapihoz képest kissé megélénkült, s 2,3 milliárd forintot tett ki.

2001. augusztus 30. csütörtök, 17:21

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A Mol árfolyama nem változott, azaz 4 100 forinton zárt, míg a Matáv 0,3 százalékos gyengüléssel 700 forinton fejezte be a napot. Jól teljesítettek a vezető gyógyszeripari részvények: a Richter 0,9 százalékkal 16 200 forintra, az Egis pedig másfél százalékkal 11 500 forintra drágult. Az OTP egyharmad százalékos erősödése 14 550 forintos záróárat eredményezett, míg az elsőbbségi részvények kurzusa 5,2 százalékkal 10 500 forintra ugrott fel, vagyis jócskán ledolgozta a tegnapi gyengülést. A vegyipari szektor két nagyágyúja, a TVK és a BorsodChem lefelé tartott, az előbbi 2,6 százalékos zuhanás után 2 845 forinton landolt, az utóbbi pedig 1,3 százalékos eséssel 4 795-ön zárt.

Ádám Viktor
Ádám Viktor

Ez is érdekelhet