A Vodafone 2018. december 31-i és 2019. január 1-ei adatai szerint a felhasznált mobilinternet mennyisége szilveszterkor és az újév első napján is valamivel több mint 50 százalékkal nőtt az előző évhez képest. A két nap adatforgalma összesítve közel 110 millió MB-tal haladta meg a tavalyi év ugyanezen időszakát.
A telefonhívások száma december 31-én kis mértékben nőtt a tavalyi évhez képest, így a Vodafone hálózatán a lebeszélt percek száma aznap meghaladta a 10 milliót. Másnapra sem csökkent a beszélgetési kedv, a hívások száma ugyan minimálisan kevesebb volt, a hívások időtartama azonban valamivel meghaladta az előző napit.
Idén a Vodafone ügyfelei december 31-én közel 40 ezer mms-t küldtek a szolgáltató hálózatán, míg elsején további 28 ezret. Mindkét napra jellemző, hogy csökkent az sms-ben köszöntők aránya az előző év hasonló időszakához képest: szilveszterkor hozzávetőlegesen 9 százalékkal, az év első napján pedig átlagosan több mint 13 százalékkal.
A mobilinternet népszerűsége azonban kiemelkedő növekedést produkált, különösen 2016-hoz képest szembetűnő a változás, hiszen a Vodafone ügyfelei által felhasznált adat mennyisége a 2016. december 31-i közel 59 millió MB-ról 2018. december 31-re közel háromszorosára, több mint 162 millió MB-ra nőtt.
Legolvasottabb
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Végre léptek: nem lehet tovább lehúzni az időseket