Az új változatban, az Androidos és az iOS-es telefonok egyaránt, figyelmeztet mostantól a rendszer, ha 150 méterrel a kritikus pont előtt változik a sebességkorlátozás. Ezt egyes korszerű autók már az applikáció nélkül is tudják, a régebbi gépkocsik azonban nem.
Szintén újdonság, hogy a navigációs alkalmazás mostantól jelezni fogja, ha éles kanyarhoz vagy fizetős útszakaszhoz közeledünk, emellett Franciaországban, Észak-Amerikában és Mexikóban azt is jelzi, ha a kijelölt útvonalon rendőr- vagy tűzoltóautó áll – írja a Totalcar.
Kapcsolódó
Azok az autósok, akik turistaként járnak a környéken, szintén hasznos lehet a kerülőút-navigátor. Ennek a lényege, hogy jelzést kapnak arról, hogy mikor, hol és merre kell kanyarodniuk, többsávos út esetén pedig arról is tájékoztatást kapnak, hogy melyik sávon közlekedjenek.
Emellett a rendszer mostantól alkalmazkodik a felhasználó kedvenc útvonalaihoz, ahelyett, hogy a lehető legrövidebb útvonalat ajánlaná fel.
Hogy mikor jelennek meg a bejelentett szolgáltatások, és melyik országban országban lesznek pontosan elérhetők, az eddigi hírek alapján nem ismert.
Nagy dobással rukkolt elő a Google Maps
Több innováció érkezik a Google Térkép felhasználói számára. Az egyik egy eddig megoldatlan navigációs problémára ad választ.Ha többre kíváncsi, ide kattintva olvashat tovább--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Már Pécsett is bezárultak a kórházajtók
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Új, digitális aranybányát találtak a hackerek: magyarok adatai is veszélyben vannak
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott