A szolgáltató a Mastercarddal és a Payfare-en közösen hozta létre az Uber Pro kártyát, amelynek segítségével ingyen, azonnal hozzájuthatnak az útjuk vagy a szállításuk után a keresetükhöz az applikáció sofőrjei és futárjai.
A kártya ezen felül kiemelkedő, akár 4 százalékos pénzvisszatérítést is kínál a benzinköltségek után, és 8 százalékosat az elektromos járművek töltésének árából.
Ezen felül egy Backup Balance4 nevű funkció is elérhető lesz a kártyatulajdonosoknak, amely segítségével 50 dollár kölcsönhöz juthatnak, ha szükséges – írja a Fintech.
Az új kártya Kanadában lesz elérhető a mobiltárcánkon. Emellett a kártyához tartozó alkalmazáson keresztül a felhasználók nyomon követhetik a bevételeiket, jutalmakat gyűjthetnek és a megtakarításaikat kezelhetik.
Michael van Hemmen, az Uber Kanada Mobilitási Igazgatója azt mondta, arra törekszenek, hogy rugalmas lehetőségekkel támogassák a sofőröket és a futárokat, hogy minél hamarabb megkaphassák a keresetüket.
A kártya Mastercard Business Prepaid kártyának minősül, így használható minden Mastercard elfogadóhelynél.
Hoppá, az Uber visszatér Budapestre: közel tíz évig tartott a szünet
Az Uber budapesti restartját kezdeményezte hazánk leghosszabb ideje működő taxiszolgáltatójával, a Főtaxi-csoporttal együttműködésben. A lépéssel Budapest különleges szerepet fog betölteni a cég európai divíziójában.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Leállt az M3-as metró
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
A főispán a bíróságon állítaná helyre Budapest törvényes működését
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Zsiday Viktor: Semmi akadálya nincs a 3 százalékos növekedésnek – csak ki kéne békülni például az EU-val