A WordPresst és a Tumblrt is birtokló Auttomatic képviselete szerint a vállalat webhelyei jelenleg blokkolják a technológiát, ám amint elkezdik az adatok megosztását az MI-vel lehetőséget kínálnak majd attól, hogy a felhasználók ezt ne tegyék lehetővé a saját tartalmaiknál.
A jelentés szerint, melyről a Business Insider számolt be, a vállalat belső levelezéséből kiderül, hogy eredetileg 2014 és 2023 közötti posztok állítottak volna össze az adatszolgáltatáshoz az erre kijelölt mérnökök, ám számos hibát elkövettek: törölt vagy felfüggesztett blogokból származó bejegyzéseket, nyilvános blogok privát bejegyzéseit és privát beszélgetéseket is bevontak.
Ráadásul érzékeny, felnőtt tartalmakat is bevontak a gyűjtésbe, melyet egyáltalán nem kellett volna, hogy tartalmazzon.
Már csak azért sem, mert a Tumblr 2018-ban betiltotta a platformján a pornográf és meztelenséget ábrázoló tartalmakat. Igaz, 2022-ben aztán némileg lazított a szabályokon.
Nem a Tumblr az egyetlen közösségi platform, amely ehhez hasonló üzletet köt: a Reddit évi 60 millió dollárért (21,7 milliárd forintért) biztosít adatokat a Google mesterséges intelligenciájának fejlesztéséhez, a Meta pedig már most is használja az adatait a belső MI-eszközeihez a Facebookon és az Instagramon.
A profik úgy döntöttek, vége a mesterséges intelligencia őrületnek
A hedge fundok szerint itt a vége a mesterséges intelligencia őrületnek a tőzsdén. Befektetési banki adatok szerint masszívan elkezdték eladni az ezzel összekapcsolható részvényeket és magát a tech szektort is. Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Leállt az M3-as metró
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
A főispán a bíróságon állítaná helyre Budapest törvényes működését
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Lefagyott az ország, szinte játhatatlanok az utak