A cég második telephelye januárban nyílt meg Budapesten, ahol már 150-en dolgoznak, összesen 350 dolgozójuk van - írta az MTI.
Tesztelőkre, fejlesztőkre, tervezőkre, projektvezetőkre lesz szükségük. Az új csapatba elsősorban frissen végzett hallgatókat várnak, az új alkalmazottak jelentős része Nyugat-Európát és Észak-Amerikát fogja kiszolgálni. A cégen belül 2025-ig szeretnék elérni az 50-50 százalékos arányt a női és a férfi munkavállalók között.
Tomas Volek közölte: 3 éve a jól képzett magyar informatikusok miatt választották a régióból Magyarországot a központ létrehozásához.
Az MTI kérdésére elmondta: három magyar ügyfelet szolgálnak ki, köztük egy közszolgáltató céget, és egy telekommunikációs céget, de a budapesti központ több mint 30 nemzetközi cégnek szolgáltat.
Martin Kucera, Accenture Advanced Technology Center budapesti vezetője ismertette a cég legfrissebb jelentését, miszerint a mesterséges intelligencia iránti elköteleződés 2022-re 38 százalékkal növelhetné a cégek bevételeit, és 10 százalékkal emelhetné a foglalkoztatottságot.
A növekedés kulcsa a cég szerint a munkaerő átcsoportosítása, és az intelligens technológiákkal való együttműködés támogatása.
A New York-i tőzsdén jegyzett Accenture (NYSE: ACN) globálisan közel 430 ezer, Kelet-Európában pedig több mint hatezer munkavállalót foglalkoztat, a világ egyik vezető informatikai szolgáltatásokat nyújtó vállalata, üzleti stratégiai, digitális technológiai és vállalati működést segítő megoldásokat és szolgáltatásokat kínál 120 országban.
A tavaly november végén zárult negyedévben 9,5 milliárd dollár nettó nyereséget ért el, ami 12 százalékkal magasabb mint az előző év azonos időszakában.
A magyarországi cégeik árbevétele a nyilvános cégadatok szerint az utolsó, 2016. augusztusban zárult gazdálkodási évben közel 6 milliárd forint volt.
Képünk forrása: Pixabay
Állás.hu - Általános szöveg
Keressen állást vagy keressen munkaerőt egy olyan újgenerációs állásportálon, amely valódi, pontos egyezőség alapján rangsorolja a jelentkezőket - kattintson az allas.hu oldalra!
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Óriási botrány: kozmetikában és nőgyógyásznál titokban készült felvételek jelentek meg pornóoldalakon
Lejár egy fontos egyezmény, visszatér a nukleáris fegyverkezési verseny?
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket