Néhány nappal azt követően, hogy az amerikai képviselőház megszavazta azt a törvényjavaslatot, amely teljes betiltással fenyegeti a TikTokot, Németországban is vita kezdődött arról, hogy szükség van-e szigorításra a TikTokkal kapcsolatban.
Az Euronews szerint a titkosszolgálatokat felügyelő német parlamenti bizottság több tagja is megszólalt a témában: Roderich Kiesewetter, a bizottság alelnöke és a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) képviselője szerint
Németországnak fontolóra kellene vennie a TikTok „általános betiltását”, ha a platform szigorúbb szabályozása nem lehetséges.
Roderich Kiesewetter szerint egyes német politikusok az alkalmazást veszélyesnek tartják demokráciára nézve, mert „fontos eszköz” Kína és Oroszország hibrid hadviselésében.
Jens Zimmerman, a német Szociáldemokrata Párt (SPD) tagja szerint a kormánynak meg kellene fontolnia legalább a szövetségi eszközökön történő betiltást.
Más politikusok azonban megvárnák a hatásait a digitális szolgáltatásokról szóló uniós törvénynek (DSA), amely arra kötelezi az internetes cégeket, hogy következetes lépéseket tegyenek annak biztosítására, hogy platformjaikon ne terjedjenek dezinformációk és illegális tartalmak.
Februárban az Európai Bizottság bejelentette, hogy a DSA keretében vizsgálatot indít a TikTok-kal kapcsolatban a „kiskorúak védelmével, a reklámok átláthatóságával, az adatokhoz való hozzáféréssel, valamint az addiktív tervezés kockázatkezelésével” kapcsolatos jogsértések miatt.
Ádáz küzdelmet indított a TikTok a kamuzók ellen
Szombaton lépnek életbe az új uniós szolgáltatási szabályok, ennek érdekében pedig a nagy online platformoknak kötelező fellépniük a dezinformációval szemben, különös tekintettel a júniusi EP-választásra.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége