Miután június 22-én, vasárnap a Tesla több év után végre elindította robotaxi szolgáltatását a texasi Austinban, már az első körös reakciók is napvilágot láttak – adta hírül a Verge.
Nem árt tudni, a szolgáltatás nem nyitott a nagyközönség számára, és nem is teljesen „felügyelet nélküli”, ahogy azt a cég feje, Elon Musk ígérte. A jármű viszont még biztonsági monitorokat is használ. A fuvarok a város egy afféle geokerítéssel ellátott területére korlátozódnak, amelyet a vállalat már alaposan feltérképezett.
A Tesla honlapja szerint a roboszolgáltatás most, az indulásakor csak meghívásos alapon érhető el. Elsőként Tesla-párti influenszerek próbálhatták ki, de a szélesebb körű elérhetőség ideje még kérdéses.
A korlátozott ideig tartó próbaüzem 10-20 darab „Robotaxi” márkajelzéssel ellátott Y Model járművet foglal magában. A tavaly bemutatott, teljesen önvezető Cybercab legkorábban 2026-ban lesz elérhető. A szolgáltatás Austin egy nem túl nagy, viszonylag biztonságos területén működik reggel 6 és éjfél között.
Bár lassan, kissé késve indult be a robotaxizás, többnyire eseménytelenül teltek a tesztutak. S egyesek nehezen találták meg a várakozó Tesla-robotaxijuk felszállási helyét.
Ez olyan, mint a Pokémon-vadászat, csak ez robotaxi-vadászat
– fogalmazott az egyik résztvevő.
Az utastérben az előlapi kijelző a Tesla teljesen önvezető funkcióját használó személygépkocsikhoz hasonló vizualizációt mutat, bár volt, aki bizonyos vezérlőket hiányolt. Maguk a járművek körülbelül 64 km/h-s vagy annál kisebb sebességgel haladtak.
Musk tervei szerint szeretne robotaxit indítani Kaliforniában is, ám ott a szabályozási folyamat sokkal összetettebb, mint Texasban. A techmilliárdos úgy becsüli,
a Tesla „néhány hónapon belül” több mint ezer önvezető járművet fog üzemeltetni az utakon.
Eközben a konkurens Waymo több mint 1500 önvezető járművet működtet San Franciscóban, Los Angelesben, Phoenixben és Austinban – a közeljövőben Atlantába, Miamiba és Washington DC-be is ki tervezik terjeszteni a flottájukat. Az Alphabet tulajdonában lévő vállalat azt nyilatkozta, jövőre 2000 járműre növeli flottáját.
A Tesla debütáló szolgáltatásáról időközben már magyar tartalomgyártó is kifejtette véleményét.
Óvatos duhaj lett a Tesla
A Tesla egyelőre nem kíván gyártóbázist létesíteni Indiában, inkább bemutatótermeket nyitna – állítja az indiai ipari miniszter. A döntés csalódást keltett, különösen annak fényében, hogy a kormány jelentősen csökkentette az elektromos autókra vonatkozó importvámokat. Részletek.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Nem is gondolnák az autósok, hogy ezzel félmilliárd forint maradt a zsebükben