Csütörtökön kora délután példátlan léptékű és intenzitású túlterheléses (DDOS) kibertámadást észlelt és hárított el a Magyar Telekom - közölte a vállalat kommunikációs igazgatósága. A több hullámban érkező támadássorozat több külföldi szerveren keresztül érte el Magyarországot, elsősorban Oroszország, Kína és Vietnám irányából - írja a hvg.hu.
A támadás nagysága a tízszerese volt az átlagos, hasonló módszerekkel elkövetett hackertámadások mértékének, így minden idők egyik legnagyobb hazai támadássorozatának számít mind mérete, mind komplexitása alapján.
Kapcsolódó
A hackerek célpontjai elsősorban pénzügyi intézmények voltak, de a támadásban érintett volt a Magyar Telekom hálózata, Budapest bizonyos területén egy rövid időre akadozott a szolgáltatás.
A Magyar Telekom szakértői délután 5 órára sikeresen elhárították a behatolási kísérleteket és minden érintett intézmény szolgáltatásai ezt követően zavartalanul működtek tovább, valamint helyreállt a Telekom szolgáltatása is az érintett területen.
Ez az eset volumenében és összetettségében kiugró méretű támadásnak számít, melynek elhárítása időbe telt, így hatása kis mértékben érzékelhető volt az ügyfelek számára is. Ugyanakkor a Magyar Telekom rendszereit, szolgáltatásait napi szinten számos olyan támadás éri, melyeket a szolgáltató sikeresen hárít el anélkül, hogy ebből ügyfelei bármit is észlelnének.
Legolvasottabb
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Zsiday Viktor: Semmi akadálya nincs a 3 százalékos növekedésnek – csak ki kéne békülni például az EU-val
A főispán a bíróságon állítaná helyre Budapest törvényes működését
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott