Rájár a rúd mostanában a Teslára. Az utóbbi időben a cég elektromos járműveinek eladásai világszerte visszaestek. Banglades városaiban azonban egy szerényebb névrokon használata virágzott fel. Az akkumulátorral működő riksák – amiket a helyiek viccesen “Bangla Tesláknak” neveznek – forradalmasítják a városi közlekedést. A becslések szerint jelenleg több mint 4 millió ilyen jármű van használatban, amelyek naponta több tízmillió embert szállítanak.
A kerékpárral hajtott riksák már régóta népszerű közlekedési eszközök Banglades városaiban. Az ENSZ Banglades “szellemi kulturális örökségének” részeként ismerte el őket. 2007 körül azonban néhány sofőr elkezdte gépeit importált kínai elektromos motorokkal és ólom-savas akkumulátorokkal felszerelni.
Ez a fejlesztés jót tett a riksafutároknak, ugyanis a pedálos riksafutár jóval kevesebbet keres, és sokkal lassabb is, az e-riksák azonban 40km/h-s sebességgel haladnak, ami négyszer gyorsabb a pedálosoknál.
Nem is annyira veszélytelen
Természetesen ennek megvannak a maga veszélyei, sok e-riksa ugyanis gyenge szerkezetű, nem alkalmas az elektromos motor segítségével elérhető sebességre. A balesetek egyre gyakoribbá váltak,
egy helyi civil becslése szerint 2024-ben 870 halálos baleset történt e-riksákkal.
Az e-riksák ólomakkumulátorai egy másik problémát is a felszínre hoznak.
Amikor elérik élettartamuk végét, engedély nélküli újrahasznosítók olvasztják be őket, ami olyan gázok kibocsátásával jár, amelyek hozzájárulnak az ólommérgezéshez. Az UNICEF becslése szerint körülbelül 35 millió bangladesi gyermek vérében veszélyesen magas az ólomszint.
Ha a járművezetőket arra ösztönöznék, hogy akkumulátoraikat kevésbé mérgező (de drágább) lítium-akkumulátorokra cseréljék, az kissé biztonságosabbá tenné a közlekedést. A Tiger New Energy nevű startup vállalkozás gyakorlatilag előfizetéses alapon kínálja ezeket: a szolgáltatásukat igénybe vevő járművezetők a városban elhelyezett kioszkokban azonnal kicserélhetik lemerült akkumulátorukat egy frissen feltöltöttre, ezzel időt és pénzt takarítva meg – írja a The Economist.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Útra keltek a fuvarozók: elesett a pálya a több ezresre bővülő tüntetés miatt, Lázár tárcája továbbra is értetlenül áll
Bejelentette a köztársasági elnök, márciusban tartják a parlamenti választásokat
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Ha ezt meglátja Orbán Viktor! Brüsszel még a karácsonyfát is elvinné a Karmelitából
Megszűnik a Comedy Central és még további kilenc tévécsatorna
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Friss V4-es adatsor – Csehország már célértéken belül, Magyarország még küzd
A fél ország újratervezett, irdatlan mennyiségben mozdultak meg állampapírpénzek
Végre: óriási mennyiségre szerződhet a Mol a horvát Janaffal