A Model A prototípusú járművet a kaliforniai Alef Aeronautics fejlesztette ki. Első látásra egy hagyományos szedánnak tűnik, de belül teljesen más: buborékszerű ülőfelületei vannak, amely két utas befogadására alkalmas.
Flying car closer to take-off after debut at Detroit Auto Show: https://t.co/qmvA2D51xg #cars #tech #flyingcars #science pic.twitter.com/L5kwgIO14Z
— talker (@talker_news) September 29, 2023
Bár a rendezvényen a jármű nem emelkedett el a földtől, a gyártó szerint két éven belül megkezdődhet a modell sorozatgyártása. A bemutatott példány nem a végleges verziót tükrözi – jegyzi meg a The Thaiger. Jim Dukhovny alapító és vezérigazgató ugyanakkor kijelentette, hogy nagyon hasonlít hozzá.
A repülő autó mintegy 300 ezer dollárba fog kerülni, és már a Szövetségi Légügyi Hatóság engedélyét is megkapta.
Dukhovny azt nyilatkozta, hogy a repülő autót eredetileg úgy képzelte el, mint egy, a forgalomban elvesztegetett idő megtakarítására szolgáló alternatívát. Idővel azonban más lehetséges felhasználási lehetőséget is felfedezett. A modell teljesen elektromos, akár 200 mérföldet is képes megtenni közúton, repülve pedig 110 mérföldet.
Az utastér úgy van kialakítva, hogy a vezető/repülő a levegőben való navigálás közben forogjon és stabilizálja a pilótát (vagy épp sofőrt) és 180 fokos kilátást kínáljon.
A lap megjegyzi, hogy az autó méreteiben egy terepjáróhoz hasonlít, és úgy tervezték, bármilyen parkolóhelyen vagy garázsban elférjen, valamint, hogy a hétköznapi ember számára is könnyen megtanulható legyen a használata.
Forrnak az alkatrészek és az indulatok: bekavart a Tesla a németeknek
A német lapok címlapján szerepel és jelentős visszhangot kelt a Tesla első európai gyára, az úgynevezett Gigagyár a kelet-brandenburgi Grünheide mellett, mivel az üzemben szokatlanul sok munkabaleset történik, ráadásul komoly a felháborodás az okozott vízhiány miatt.Bővebben--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Megfagynak, mint a farkasfalka az orosz mesében? Kemény télre készül az oroszok előretolt helyőrsége
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Rémálmot hozott a Mikulás: több gyermek rosszul lett a horrorédességtől a magyar városban
Magyarországon nem jó betegnek lenni: riasztó adatok az egészségügyről
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz