A Netflix 5,1 millió új előfizetőt szerzett a harmadik negyedévben, ami több mint egymillióval haladta meg az elemzői becsléseket.
A Reuters beszámolója szerint mindeközben a vállalat bevétele 9,8 milliárd dollárra nőtt, miközben az üzemi haszonkulcs 30 százalékot ért el, szemben az egy évvel korábbi 22 százalékkal.
A streamingóriás közlése szerint a hirdetésekkel támogatott szolgáltatása a harmadik negyedévben a regisztrációk több mint felét tette ki azokban az országokban, ahol elérhető volt.
„A felszínen a Netflixnél minden a jó irányba mutat. Pénzügyileg a bevételek és az operatív haszonkulcs tovább nő, a kiadások pedig csökkennek” – mondta Mike Proulx, a Forrester elemzője.
Nagyon jó érzéseink vannak az üzlettel kapcsolatban. Volt egy tervünk az üzlet felgyorsítására, és ezt a tervet teljesítettük
– kommentálta a friss eredményeket Ted Sarandos társ-vezérigazgató.
A Netflix a jövőben megpróbálja a befektetők figyelmét az előfizetések számáról más mutatókra terelni, mint például a bevételnövekedés és a haszonkulcsok. A jövő évtől ezért leállítják az előfizetői adatok jelentését.
Emmanuel Macron Emily-nek üzente: ne hagyja el
Emmanuel Macron egy interjúban arról beszélt: keményen fog harcolni azért, hogy a Netflix sikersorozatának helyszínét Párizsban tartsa. Miért? Mert jót tesz a francia turizmusnak.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Egy csapásra 21 milliárdosa lett Belgiumnak
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok