A Digitális Unió kiteljesítését szolgáló, az EP képviselők által 582 szavazattal 98 ellenében 9 tartózkodással elfogadott kezdeményezés célja, hogy a közterületeken és közintézményekben mindenki ingyenesen, jó minőségű internethez férjen hozzá - írja az MTI.
Az EU külön alappal támogatja, hogy 2020-ig mintegy 6000, eddig ingyenes wifivel le nem fedett településen építsenek ki hotspotokat a közösségi élet helyszínein. Az EU az infrastruktúra kialakítását támogatja.
Kapcsolódó
A tájékoztatás szerint főként a közintézmények és fenntartóik pályázhatnak majd a támogatásra, hogy a települések főterein, parkjaiban, múzeumaiban, könyvtáraiban, vasútállomásain, kórházaiban elérhető legyen a nagysebességű és ingyenes wifi. Az erre elkülönített összeg jelenleg 120 millió euró.
Az Európai Parlament jóváhagyása által már 2018 elején megnyílhat a pályázatok benyújtásának lehetősége. A résztvevőknek vállalniuk kell, hogy legalább három évig állják a működtetés költségét, könnyen hozzáférhető, ingyenes és biztonságos hálózatot üzemeltetnek, továbbá a személyes adatokat nem használják kereskedelmi célokra. Ha egy településen, vagy régióban már létezik hasonló szolgáltatás, akkor nem lehet további támogatást igényelni - tették hozzá.
Deutsch Tamás, a Fidesz EP-képviselője az MTI-ez eljuttatott nyilatkozatában rendkívül előremutatónak nevezte a WiFi4EU névre keresztelt kezdeményezést. A közterületeken elérhető ingyenes hozzáférés a vezeték nélküli internethez azt mutatja, hogy az uniós intézmények közötti tárgyalások során sikerült erősíteni a tagállamok közötti földrajzi egyensúlyt a forrásokhoz való hozzáférésben.
Szanyi Tibor szocialista EP-képviselő az MTI-hez eljuttatott nyilatkozatában hangsúlyozta, a magyar falvak jövőjének kulcsa a digitális fejlődés. Az internet-hozzáférés biztosítása párhuzamosan a digitális készségek fejlesztésével forradalmi változásokat hozhat a magyar falvak életében - jegyezte meg. Az ellenzéki politikus kritikája szerint a magyar kormány eddig nem ért el kézzel fogható eredményt a mindenki számára elérhető internet, valamint a felhasználói ismeretek széles körű átadása terén. Miközben - ahogy azt a WIFI4EU program is jól mutatja - az uniós intézmények cselekednek - hangsúlyozta.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Biztosra veszi a piac a kamatvágást, sokatmondó árazások alakultak ki
