A Meta a napokban arra figyelmeztette európai felhasználóit, hogy „lényegesen rosszabb” tapasztalatokkal szembesülhetnek az Európai Bizottság egyik kulcsfontosságú szabályozási döntése miatt – foglalta össze az Index.
A vállalat új „hozzájárulás vagy fizetés” modellje, amelyben a felhasználók választhatnak az előfizetés vagy a személyes adataik Facebookról és Instagramról való egyesítése között, nem felel meg az unió digitális piacokról szóló jogszabályának – állapította meg az Európai Bizottság. A döntés nyomán a techóriásra 200 millió eurós, azaz közel 81 milliárd forintos bírságot szabtak ki.
Kapcsolódó
– áll a Meta a negyedéves jelentésében.
A vállalat arra is figyelmeztetett, hogy a módosítások jelentősen ronthatják az európai felhasználók élményét, és komoly hatással lehetnek a cég európai működésére és bevételeire is. Véleményük szerint a következmények már idén is érzékelhetőek lehetnek, és fennállhatnak egészen addig, amíg le nem zárul a fellebbezési folyamat.
A portál hozzátette, hogy nem a Meta volt az egyetlen nagy amerikai cég, amelyre jelentős bírságokat szabott ki az uniós testület. Szintén áprilisban kapott 500 millió eurós (202 milliárd forint) büntetést az Apple az App Store-ban alkalmazott gyakorlata miatt.
Gigabírság: Brüsszel odacsapott az Apple és a Meta asztalára
Az Európai Bizottság összesen 700 millió euróra büntette meg a két techóriást a digitális piacokról szóló törvény (Digital Market Act) megsértése miatt. Brüsszel ezzel egyértelművé tette: nem tűri tovább a digitális piacok torzulását.Bővebben>>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Szétfagynak az orvosok a fűtés nélküli rendelőben – van, aki vesegyulladást kapott
Fontos bejelentést tett a Richter a női egészség területén
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Brutálisan kilőtt az arany ára
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter