A Netflix, Inc új keresési technológiát tesztel az előfizetők számára, amely mesterséges intelligenciát alkalmaz a tévéműsorok és filmek megtalálásában – írja a Bloomberg.
Az új funkció lehetővé teszi, hogy egy néző akár a hangulatát jellemző kifejezések alapján keressen műsorokat. A rendszer pedig az OpenAI által működtetett keresőmotorral dobja fel neki a legjobb ajánlatokat.
Kapcsolódó
A Netflix azt közölte, hogy jelenleg Ausztráliában és Új-Zélandon érhető el a tesztverzió, de a hamarosan több országban is piacra kerül.
A cég már régóta használja a mesterséges intelligenciát: ezzel működik a jól ismert ajánló algoritmusa is, amivel az ügyfél számára a „megtekintett” műsorok és filmek alapján dob fel új címeket.
Ted Sarandos, a vállalat társ-vezérigazgatója elmondta, hogy az AI segíteni fog a filmkészítés javításában, de nem fogja helyettesíteni a kreatív személyzetet, például a forgatókönyvírókat és a színészeket. Hollywoodban mégis sokan aggódnak amiatt, hogy a Netflixhez hasonló vállalatok a mesterséges intelligenciát munkahelyek leépítésére és költségcsökkentésre fogják használni.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Megfagynak, mint a farkasfalka az orosz mesében? Kemény télre készül az oroszok előretolt helyőrsége
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Magyarországon nem jó betegnek lenni: riasztó adatok az egészségügyről
Rémálmot hozott a Mikulás: több gyermek rosszul lett a horrorédességtől a magyar városban
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz