Nagyjából ugyanannyi tartalmat állít elő a mesterséges intelligencia, mint az emberek– derül ki a 444 beszámolójából, a Graphite nevű cég elemzése alapján.
A kutatók már régóta attól tartanak, hogy az AI által létrehozott online információ túlsúlyba kerül az emberi eredetű tartalommal szemben, és akkor a nagy nyelvi modellek, úgymond, megfulladhatnak a saját kipufogógázukban, és összeomolhatnak.
Az Europol 2022-es becslése szerint 2026-ra az online tartalom 90 százalékát mesterséges intelligencia fogja generálni.
A kutatók szerint a ChatGPT 2023-as megjelenése után meredeken emelkedett az AI által generált cikkek aránya, 2024 novemberében rövid ideig meghaladta az emberek által írt cikkekét. Ezek többsége azonban nem kerül előre a Google keresőben, általában hátrébb sorolódnak.
Azt azonban fontos hangsúlyozni, hogy a kutatáshoz használt mesterséges intelligencia detektor pontossága vitatott. Szakértők szerint nehéz szétválasztani az emberi és a gépi tartalmakat, mert az emberek egyre inkább együttműködnek a mesterséges intelligenciával.
Hozzátették: az emberek egyelőre emberek által írt szövegeket szeretnek inkább olvasni, ezt részesítik előnyben az MI által generált tartalommal szemben.
Túl vagyunk a hype-on, most dől el, ki tud valódi értéket teremteni
„Túl vagyunk az AI-hype csúcsán, most dől el, ki tud valódi üzleti értéket teremteni a mesterséges intelligenciával” – mondta lapunknak Szabó Péter, a Kontron Hungary ügyvezetője. Meggyőződése szerint az AI a következő években nem elveszi, hanem újraszabja a munkát: a cégek számára nem a technológia, hanem a stratégia lesz a döntő kérdés. Úgy véli, az AI lehet eszköz, sőt partner is – de a döntést továbbra is az embernek kell meghoznia. Ez egy olyan verseny, amelyben nem a cégméret dönt, hanem a technológiai érettség, a digitalizáció szintje, az alkalmazkodásra való képesség.Bővebben>>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Népszerű teát hívott a fogyasztóvédelem
Óriási kedvezményt kapnak a benzinesek, rég volt ilyen akció
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat
Orvvadász testvérpárt kaptak el Tapolcán
A hálapénz eltűnt, de jelentkezett egy új probléma az egészségügyben
Összerúgják a port a britekkel is az oroszok, nem fogadják el a morális felelősséget