Egy holland vállalat olyan eszközt fejlesztett ki, amellyel bárki „visszanézheti” az álmait – legalábbis saját elmondásuk szerint. A Modem Works nevű, Amszterdamban működő tervezőstúdió Dream Recorder néven dobott piacra egy álomrögzítő készüléket, amely mesterséges intelligencia segítségével képes vizuálisan újrateremteni az álmokat – írja az Euronews.
A cég szerint az eszköz bármilyen nyelven „megérti”, mit álmodtunk, és ultra-alacsony felbontásban képes azt megjeleníteni.
A használat egyszerű: a felhasználó reggel elmondja álma tartalmát, a Dream Recorder pedig MI segítségével „megrajzolja” a jeleneteket, amelyek le is játszhatók.
A projekt teljesen nyílt forráskódú. A Modem Works egy programozóknak kifejlesztett oldalon tette közzé a szükséges kódokat, az alkatrészek listáját és beszerzési forrásait. A barkácsolóknak mindössze egy USB-s mikrofonra, egy 8 gigabájtos processzorra, egy HDMI-kijelzőre, és egy memóriakártyára van szükségük az eszköz összeállításához. A költségek összesen körülbelül 285 euróra rúgnak.
A generáláshoz az OpenAI és a LumaLabs nevű videógeneráló cég szolgáltatásaiért is fizetni kell. A fejlesztők szerint ez álmonként mindössze néhány centbe kerül.
Már más kutatócsoportok is dolgoznak hasonló technológiákon: például Japánban MRI-felvételekkel, Szingapúrban és Hongkongban pedig agyi aktivitást elemző MI-megoldásokkal próbálnak betekinteni az emberi tudatalattiba.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Kezdő vállalkozások Magyarországon: kihívás vagy esély ma az elindulás?