A retro újbóli divatja miatt számos korábban eltemetettnek hitt termék tér vissza a boltok polcaira. Így például a legendás Jawa motorkerékpár is kapható lesz Magyarországon, pár éve újra kiadták a Nokia ikonikus 3310-es „nyomógombos" telefonját, most pedig a Sony legendás eszköze is visszatér.
Ez pedig nem más, mint a Sony hordozható magnókazetta-lejátszója, a walkman. Igaz, nem a Sony, hanem a Maxell gondozásában tér vissza.
A japán cég sétálómagnója ugyanis 2010-ben megszűnt – írja a Dívány. A Maxell azonban MXCP-P100 néven indította útjára a saját walkman-jét, amit Japánban dobott piacra.
A nagy múltú eszköz külsőre semmiben sem különbözik az elődjétől, a motorháztető alatt azonban nagyon is egy korszerű eszközről van szó, hiszen USB-C csatlakozót, valamint egy Bluetooth-antennát is kapott, így a telefonunk töltőjével és vezeték nélküli fej- vagy fülhallgatóval is használhatjuk. Forintba átszámolva nagyjából 30 ezer forintért be is szerezhetjük, ha esetleg Japánban járnánk.
Százezreket érhet, ha kallódik önnél egy ősmobil
A Nokia 3310-es telefon a maga korában megkerülhetetlen volt, olyannyira, hogy később újra kiadták. Van azonban még egy ennél is régebbi modell, amit manapság annyiért lehet megvásárolni, mint a legújabb iPhone-t.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.