Az Axiom weboldala alapján június 26-én, délután 1 óra környékén dokkol a Nemzetközi Űrállomáson a Dragon, ahol 14 napot töltenek el. A csapatról, még mielőtt beültek volna a kapszulába, Sławosz Uznański-Wiśniewski lengyel űrhajós készített szelfit, amelyet az X oldalán meg is osztott.
Az Axiom Space 4-es missziójának űrhajósai összesen 31 ország mintegy 60 kísérletét végzik el, ebből Kapu Tibor összesen 19 tudományos kísérlettel készül. A kísérletek hatféle kategóriába sorolhatóak, ezek között van 3D-nyomtatással, űrruhákkal, ionhajtóművekkel, emberi DNS-sel, mikrobiommal és érzékelésekkel kapcsolatos is.
Emlékezetes, hogy a kilövést többször is elhalasztották, ráadásul a mostani kilövés előtt is adódott némi probléma, ugyanis a felkészülés közben nem tudták az űrhajóba feltölteni a széladatokat, ezek nélkül pedig a Dragon kapszula nem tudta volna, hogyan manőverezzen. Fél óra próbálkozás után aztán végül sikerült az adatokat feltölteni.
Hamarosan elstartolhat a világűrbe Kapu Tibor
Magyar idő szerint június 25-én reggel 8 óra 31 perckor indul a világűrbe Kapu Tibor, aki 45 év után az első magyar űrhajósként lép a Nemzetközi Űrállomásra az Axiom-4 küldetés keretében. Élő közvetítés a YouTube-on.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak
Leállt az M3-as metró
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
A főispán a bíróságon állítaná helyre Budapest törvényes működését