Egyelőre csak Project Rene munkacímen emlegetik a The Sims fejlesztés alatt álló, ötödik részét, amelynek a megjelenésére még várni kell, azt viszont már most sejteni lehet, hogy az Electronic Arts free-to-play üzleti modellel fogja felruházni. Legalábbis egy álláshirdetés erről árulkodik – írja az IGN Hungary.
Ez az üzleti modell azt jelenti, hogy a játék ingyenesen játszható lesz, vásárolható kiegészítőkkel.
A Sims Community rajongói oldalon ugyanis kiszúrtak egy Maxis-hirdetést, amelyben a Project Rene monetizációjának és piacának élére kerestek embert.
A portál szerint lényegében arról van szó, hogy az új alkalmazott dolga lenne meghatározni a játékban a tartalmak ideális árát, közben pedig figyelni arra, hogy minél kevesebb felhasználó hagyja ott a játékot.
A Digital Spy is arról ír, hogy a következő Sims már ebben a modellben kerülhet a piacra.
A lépés egyébként nem váratlan, hiszen mikor tavaly bejelentették a Project Renét, a The Sims 4-gyel free-to-play modellre váltottak. Ez úgy tűnik, hogy megérte az EA-nek, mert fél évvel később elérték vele a 70 millió felhasználót, ebből 16 milliót azt követően szereztek, hogy ingyenessé vált a játék. Azt egyelőre nem tudni, hogy a bevételekre ez milyen hatással volt, de az biztos, hogy
a 2014-ben megjelent The Sims 4 2019-ig egymilliárd dollárt termelt
a kiadónak.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Baleset! Elesett az M0-ás Gyálnál
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Figyelmeztetés! Utolsó erejével csap le ma a tél
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Trump nem áll le, a mexikói elnökasszony azonban kemény ellenfél
Indul az első rostálás a választás előtt