Vállalati számítástechnika, egészségügyi eszközök és ingelligens járművek: néhány azon új üzletágak közül, amelyekbe a kínai Huawei techcég belekóstolt annak érdekében, hogy enyhítsék a vállalatot sújtó financiális problémákat - írja a Guardian.
A kínai techcég kálváriája még 2019-ben indult, miután Donald Trump szankciókat vezetett be a cég ellen és eltiltotta az amerikai vállalatokat a kínai gyártóval való partnerségtől, arra hivatkozva, hogy az nemzetbiztonsági veszélyt jelent és a termékein keresztül kínai adatgyűjtés folyik. A vádak sok szempontból kétségesek, de az biztos, hogy a Huaweit nagyon nehéz helyzetbe hozták.
Kapcsolódó
A vállalat végül arra kényszerült, hogy saját operációs rendszert hozzon létre azután, hogy az Huawei elesett az Androis használatától is. A HarmonyOS rendszer jelenleg több mint 220 millió Huawei-készüléken fut.
A kínai cégcsoport a világ legnagyobb távközlési hálózatának egyike, egykor az Apple és a Samsung mellett a világ top 3 okostelefon-gyártója közé tartozott. Az amerikai nyomás miatt azonban jócskán visszaesett az okostelefonok eladási rangsorában.
A január-szeptemberi értékesítési volumenük mintegy 32 százalékkal csökkent és idei bevételük 29 százalékkal - 634 milliárd jüanra- zuhant be az előző évhez képest - írja a portál.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég