Májusban mutatkozhatnak be Google új középkategóriás Pixel telefonjai: a Pixel 8a jobb kijelzővel, gyorsabb töltéssel rendelkezik és DisplayPort támogatást is kap, 27 Wattos gyorstöltéssel, ráadásul elérhető áron.
A MobilArena az Android Authority-re hivatkozva azonban azt írja, hogy az eddig előkészített virtuális garanciajegyek alapján az eddigi 21 ország mellett további 10 piacon is elérhető lesz az új készülék, köztük Magyarországon is.
Hazánk mellett Litvániában, Lettországban, Finnországban, Lengyelországban, Szlovákiában, Romániában és Szlovéniában is piacra dobhatják.
Ugyan a lap megjegyzi, hogy az információ nem hivatalos, ám amelyik piac garanciapapírokat készít elő, az esetek többségében készüléket is kap.
Az egyik legnagyobb rivális
Az Android operációs rendszert tulajdonló és fejlesztő Google a Pixel telefonjával hasonló politikát folytat, mint a konkurens Apple az iPhone modellek esetében: hosszú szoftveres támogatási idő, kiváló kamera, valamint jó optimalizáció és integrált szoftverek jellemzik a készüléket, csak úgy, mint az iPhone-okat. Ráadásul legelőször ezen a készülékeken jelennek meg az Android legfrissebb verziói.
Gigászi megállapodást köthet az Apple és a Google
Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Saját aranyukra fáj a németek foga
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők