A Google vezérigazgatója, Sundar Pichai a vállalat I/O rendezvényén mutatta be, hogy további, AI-alapú funkciókkal bővül a Gmail.
Az egyik esetben a Gemini személyre szabott intelligens válaszokat fog tudni írni.
Ennek lényege, hogy a felhőben tárolt leveleink, adataink, esetleg foglalásaink alapján a Gemini képes lesz egy adott levélre automatikus válaszlevelet generálni, állítólag olyan szinten, hogy még a szóhasználat is képes lesz leutánozni – írja az Engadget.
Az prezentáció során Pichai egy példán keresztül mutatta be az új funkciót. Egy barátja Coloradón keresztül Utah-ba utazott, és a barátja tudta, hogy Pichai már korábban is járt ott. A Gemini képes átnézni az összes jegyzetet a Drive-ban, átnézni az e-maileket a kapcsolódó foglalások után, és megtalálni az útvonaltervet a Google Dokumentumokban.
Mindezt összeszedi, majd egy olyan e-mailt készít, amely megfelel a Pichai által általában használt tipikus hangnemnek, stílusnak, sőt, még Pichai szavajárásának is.
Ez a funkció persze teljesen opcionális.
A másik újítás, hogy a beérkező leveleket, szintén a Gemini képességeinek köszönhetően, már személyre szabottabban törölhetjük ki a levélfiókunkból. Megadhatjuk például az AI-nak, hogy egy adott cég vagy feladó által küldött leveleket töröljön csak ki.
Nincs menekvés, mindent tudni fog rólunk a Google
Már az iPhone-felhasználók számára is elérhetővé vált a Google Térkép mesterséges intelligenciája, ami újszerű megoldással azonosítja majd, hogy merre jártunk.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Egy csapásra 21 milliárdosa lett Belgiumnak
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok