A vállalat, melynek leányvállalatai közt található meg többek között a Google is, várhatóan újabb információkat közöl a mesterséges intelligencia alapú beruházásairól, továbbá a digitális hirdetési piacon elfoglalt helyzetéről.
A Bloomberg előzetes adatai szerint a cég negyedéves bevétele 86,44 milliárd dollárra becsülhető, az egy részvényre jutó korrigált eredmény pedig 1,83 dollárra. A Cloud bevétele 10,79 milliárd dollárra, a reklámbevétel 65,5 milliárd dollárra tehető.
Tavaly az elemzők úgy látták, hogy a Google felzárkózik a Microsoft mögé az MI terén. Azóta azonban a vállalat inkább saját vezető pozícióját próbálta meg növelni. Erre mutat rá az is, hogy a hónap elején Sundar Pichai, az Alphabet vezérigazgatója egy belső levelet küldött a dolgozóknak, amelyben egy újabb átszervezést vázolt fel, és a személyzetet is átpozícionálta az MI-fejlesztés előtérbe helyezése érdekében – írja a Yahoo.
Ebbe ugyanakkor beleszólhat az amerikai igazságügyi minisztérium azon közlése, melyben a vállalat feldarabolását javasolja annak érdekében, hogy fokozza a versenyt a keresőmotorok piacán.
Az Alphabet részvényei idén eddig csupán 20 százalékkal nőttek, ami jóval elmarad a Meta és az Nvidia látványos emelkedésétől, de megelőzi a Tesla és a Microsoft 14, illetve 10 százalékos növekedését.
Komolyan szorongatják a Google-t, új időszámítás kezdődhet
Teljesen át kell alakítania a Google-nek az Android ökoszisztéma-alkalmazásdisztribúcióját a Google kontra Epic per eredményeként. Az Epic Games 2020-ban indított pert a Google ellen, miután a Google és az Apple is törölte a kiadó Fortnite játékát a mobilos alkalmazásboltjaik kínálatából. A techóriások azt nehezményezték, hogy a cég egy a platformgazdák rendszereit megkerülő, saját alkalmazáson belüli fizetési rendszert vezetett be.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
A főispán a bíróságon állítaná helyre Budapest törvényes működését
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Zsiday Viktor: Semmi akadálya nincs a 3 százalékos növekedésnek – csak ki kéne békülni például az EU-val