A digitális transzformáció nem veszély, hanem lehetőség – ez volt az üzenete a ‘The Magic of Innovation Day’ – #MOI2025 eseménynek, amely idén 11. alkalommal hozta össze a banki, biztosítási és startup szektor szereplőit június első napjaiban. A nemzetközi fintech-versenyen második helyen végzett a 2024 őszén indult magyar startup, a B120 LifeTresor, amely digitális örökség-tervezéssel foglalkozik.
Szakmai zsűri választotta ki azokat a startupokat, amelyeknek lehetősége volt előadást tartani, a magyar alapítású B120 LifeTresor pedig a bemutatkozási lehetőségen túl elhozta a második díjat a fintech-versenyen. A „pitch like a startup, even if you aren’t” mottó szellemében startupok és vállalati innovátorok mutatták be ötleteiket, a digitális örökség-tervezés területén működő startup pedig elnyerte a konferencia vendégeinek tetszését. A régióban elsőként kezdte el működését a tudatos örökség-tervezéssel foglalkozó B120 LifeTresor alkalmazás.
Az online platform egyik alapítója, Tompa Henriette úgy látja, hogy az örökség-tervezés bármely életkorban aktuális, az öngondoskodást és a szeretteinkről való gondoskodást is jelenti.
Webes alkalmazásunkban biztonságos környezetben az élethelyzetünkhöz igazított vagyonlistát készíthetünk, különleges kívánságainkat rögzíthetjük és még emléknaplót is írhatunk – mindezeket meg is oszthatjuk szeretteinkkel. Nagyon örülünk, hogy a nemzetközi banki és biztosítási szakmától is elismerést kaptunk fejlesztésünkre, mely reméljük minél több örökösnek könnyíti meg a hagyatéki eljárás intézését
– húzta alá.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Leállt az M3-as metró
Szétfagynak az orvosok a fűtés nélküli rendelőben – van, aki vesegyulladást kapott
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Fontos bejelentést tett a Richter a női egészség területén
Brutálisan kilőtt az arany ára
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter