Úgy döntött az Apple, hogy fellebbezést ad be, miután az Európai Unió 500 millió euróra, azaz mintegy 200 milliárd forintra büntette meg a vállalatot még áprilisban, mert az informatikai cég megsértette a digitális piacokról szóló uniós jogszabályt (DMA).
A techóriás azon szabályoknak nem tett eleget, melyek arra kötelezik, hogy tegye lehetővé a külső, az Apple rendszereitől független fizetési szolgáltatások használatát az alkalmazásfejlesztők számára.
Behúzza a kéziféket az Apple, elnapolja a mesterséges intelligenciát
A vállalat a zűrzavaros állapotokra hivatkozva úgy döntött: határozatlan időre elhalasztja a felokosított Siri és az Apple Intelligence fejlesztését. Bővebben >>>A Bloomberg beszámolója alapján a fellebbezést hétfőn nyújtották be az EU döntése ellen. Egyébként a cég júniusban felülvizsgálta az EU-ban alkalmazott díjstruktúráját, és egy bonyolultabb keretrendszert vezetett be, amely már az alternatív fizetési megoldások használatát is lehetővé tette.
Úgy gondoljuk, hogy az Európai Bizottság döntése – és a példátlan mértékű bírságuk – messze túlmutat azon, amit a törvény betűje előír
– vélekedett a döntés kapcsán az Apple. A TechCrunchnak adott kommentárjához hozzáfűzték:
„Mint az a fellebbezésünkből kiderül, az EB előírja, hogyan üzemeltessük az áruházunkat, és olyan üzleti feltételeket követel meg, amelyek nehezen érthetők a fejlesztők számára, és rosszak a felhasználóknak is”.
Ismeretes, a techtársaság eszközeit is komolyan érintette a DMA, amely 2024 márciusában lépett hatályba.