A fizetőeszközről napok óta terjengenek a találgatások, így bejelentése nem meglepetés, a részletekkel azonban csak most állt elő a cég. A Verge szerint a Libra mögött blokklánc alapú technológia lesz, de az eszköz mégsem spekulatív valutának készül. Nem lesz belőle új bitcoin, az alapjéát a mögé tett valós vagyoni érték fogja adni.
A tervek szerint kezdetben az lesz a Libra szerepe, hogy pénzt lehessen vele küldeni két olyan felhasználó között, akinek nincs bankkapcsolata, ami egyértelműen arra utal, hogy a pénz először a fejlődő világban fog megjelenni - írta a portál.
A végső cél egy olyan decentralizált, globális fizetőeszköz megalkotása, amely olyan stabil, mint az amerikai dollár, gyakorlatilag bármiért lehet vele fizetni, és mértékegysége lehet különféle pénzügyi szolgáltatásoknak, például hiteleknek.
Bár a Libra mögött a Facebook áll, a kezdeményezéshez egy nonprofit szövetség is kapcsolódik, amelybe a pénzügyi, a távközlési és a kereskedelmi világ néhány nagyágyúja is beszállt. Benne van a szövetségben többek között a Mastercard, a Visa, a PayPal, a Spotify, az Uber, de még a Vodafone is.
A világ lakosságának 31 százalékának, azaz 1,7 milliárd embernek nincs banki kapcsolata.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Orbán Viktor AI által gyártott videóval riogatja követőit
Tucatnyi pártot vettek nyilvántartásba a választásokra, de az MSZP-nek se híre, se hamva
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Tovább dagad az Epstein-botrány: Bill Gates és Elon Musk neve is szerepel az aktákban