A The Wall Street Journal azt írta, hogy az EU előírásai szerint az a cég, amely megszegi az adatvédelmi szabályokat, bírsággal sújtható, aminek a mértéke a cég éves bevételének akár 4 százaléka is lehet.
A Facebook esetében így jöhet ki az 1,66 milliárd dolláros bírság. Az ügyben azért az ír hatóság az illetékes, mert a Facebook európai központja Írországban van.
Az adatvédelmi szabályok megsértésével kapcsolatos, a bevétel akár 4 százalékát is elérhető bírság kiszabhatóságáról szóló EU-előírás (GDPR) az év elején lépett életbe és eddig még nem alkalmazták - írta az MTI.
A Facebook szerint a kibertámadást egy hete kedden észlelték és csütörtökön jelentették az illetékes hatóságoknak, a biztonsági rést azóta sikerült bezárniuk.
A kibertámadás roppant kényes időben érte a céget, amely nemrég a Cambridge Analytica adatbotrány miatt került reflektorfénybe. A brit-amerikai politikai elemző és tanácsadó cég közel 90 millió elhasználó adatainak feldolgozásával igyekezett képet alkotni a választók politikai beállítottságáról, és ennek alapján személyre szabott üzenetekkel próbálta meg befolyásolni őket tudtuk nélkül például a brexitkampány idején és az amerikai elnökválasztáskor.
Képünk forrása: Shutterstock
Legolvasottabb
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Megszületett a döntés az Ukrajnának szánt segélycsomagról
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Orbán Viktor: Nem az ellenzéket, hanem a mögötte állókat kell legyőzni