A titokzatos kínai startup a közösségi média felületén posztolt a DeepSeek 3.1-es, kísérleti fázisban lévő verziójáról. A vállalat ismertetése szerint az új modell egy úgynevezett DeepSeek Sparse Attention (DSA) nevű technikát alkalmaz, ami elmondásuk alapján egy közbenső lépés a következő generációs architektúrájuk felé.
A hangcsoui székhelyű vállalat azt is jelezte, hogy az új modell kidolgozásában kínai chipgyártókkal is együttműködik – számolt be róla a Bloomberg.
A DeepSeek még az idei év elején sokkolta le a Szilícium-völgyet a rendkívül szofisztikált, és a ChatGPT-nél olcsóbb R1 modelljével, az új verzióban meg akarják erősíteni vezető pozíciójukat a kínai mesterséges intelligencia szektorban.
A DeepSeek azt is bejelentette, hogy felére csökkenti szoftvereszközeinek árait, csatlakozva ezzel más kínai startupokhoz, amelyek drasztikusan csökkentik költségeiket.
A kínai mesterséges intelligencia chipek piacvezetője, a Huawei a DeepSeek közlésével párhuzamosan bejelentette, hogy a termékei támogatni fogják a legújabb AI-modellt.
A ChatGPT készítői szerint a kínai chatbot nem az, aminek látszik
A Fehér Házban már mérlegelik, hogy a DeepSeek megjelenése milyen nemzetbiztonsági következményekkel járhat.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Nem vagyunk őrültek” – mondta Medvegyev, majd elmagyarázta, mikor jöhet az atom
Botrány tört ki az áruház bezárása kapcsán, a SPAR az árrésstopot okolja
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Leállt az M3-as metró
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Sallai Roland reagált a liverpooli pletykákra
Őrületes felajánlást tett Djokovic