A ChatGPT új képgenerátora tulajdonképpen a legendás japán rajzfilmstúdió, a Studio Ghibli filmjeinek stílusában készít képeket. A stúdió nevéhez többek között az Oscar-díjas Chihiro Szellemországban, a Vadon hercegnője és a szintén Oscar-díjas A fiú és a szürke gém fűződik. Azonban a stúdió filmjeinek stílusához rendkívül hasonló generált képek szerzői jogi aggályokat vetettek fel.
Ez azonban mit sem érdekli a felhasználókat, a Techcrunch ugyanis arról ír, hogy az új képgenerátorra annyira rápörögtek a felhasználók, hogy Sam Altman, az OpenAI vezérigazgatója szerint a ChatGPT szerverei „olvadozni” kezdtek.
Most azonban mindenki ingyenesen használhatja a funkciót, legalábbis napi 3 legyártott kép erejéig.
Ugyanakkor mások arra is használták a képgenerátort, hogy például hamis éttermi számlákat készítsenek vele. Ugyanakkor az OpenAI szóvivője szerint az ilyen képek metaadatai leleplezik, hogy ChatGPT-vel készültek, ugyanakkor a vállalat lépéseket tesz, ha a képek sértik az irányelveket.
Az OpenAI a minap azt is bejelentette, hogy további 40 milliárd dolláros befektetést szerzett a SoftBank vezetésével, a 300 milliárd dolláros értékelés mellett. A vállalat azt is elmondta, hogy a ChatGPT elérte a félmilliárd heti, és a 700 millió havi aktív felhasználót.
Ezzel a tuti trükkel az Ön gyermeke is simán leérettségizik
Mi szükség van házi feladatra, ha a szülők és a korrepetáló tanár helyett ott a ChatGPT? És mire valók a függvénytáblázatok, ha azt a mesterséges intelligencia gyorsabban fellapozza nekünk? Bár ezekre a kérdésekre a válasz utópisztikusan hat egyesek szájából, egy alapvető különbség egész biztosan sokáig megkülönbözteti az emberi intelligenciát a gépitől: amíg az emberi idegrendszer receptorai egy egészséges embernél szinte tévedhetetlenek, addig a gépi agy szoftveres memóriája sokszor egyszerűen cserbenhagy. Szakértő segítségével most megmutatjuk, hogyan is válhat a legjobb hasznunkra a Turing-teszt pudingpróbája.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Megfagynak, mint a farkasfalka az orosz mesében? Kemény télre készül az oroszok előretolt helyőrsége
Magyarországon nem jó betegnek lenni: riasztó adatok az egészségügyről
Rémálmot hozott a Mikulás: több gyermek rosszul lett a horrorédességtől a magyar városban
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz