A konzorcium alapító akadémiai partnerei között van a Harvard, az Oxfordi Egyetem, valamint az MIT. Az OpenAI szerint a konzorcium 50 millió dolláros kutatási támogatással, számítási támogatással, valamint az OpenAI API-hozzáférésével fog működni.
„Ez a kezdeményezés nemcsak a felfedezések következő generációját hivatott táplálni, hanem az is célja, hogy felkészítse a következő generációt a mesterséges intelligencia jövőjének alakítására” – írta az OpenAI közleményében.
„A NextGenAI-t úgy terveztük, hogy támogassa a gyógymódot kereső tudóst, az új felismeréseket feltáró tudóst és az AI-t elsajátító diákot az előttünk álló világ számára” – tette hozzá a vállalat.
A Techcrunch megemlíti, hogy az OpenAI tavaly májusban indította el a felsőoktatási intézményeknek szánt ChatGPT Edu-t. Azonban az elmúlt hetekben a Trump-kormány a lap értesülései szerint állítólag a Nemzeti Tudományos Alapítvány több alkalmazottját is kirúgták, akiket az AI terén szerzett szakértelmük miatt választottak ki.
Kukába az emberi kutatókkal? – már ezt is tudja a ChatGPT
Egy új, többlépcsős kutatások önálló megvalósítására képes funkciót tesz elérhetővé a Pro verzióra előfizető felhasználói számára az OpenAI. Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Leállt az M3-as metró
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
A párnaciha még mindig menő, pedig ezzel több száz milliárd forintnyi kamatról mondunk le
Egy csapásra 21 milliárdosa lett Belgiumnak