Az amerikai Microsoft nyomozati munkában jártas megbízottakat küldött Budapestre, akik egy magyar ügyvédi iroda közreműködésével átvilágították az elmúlt években, főként Papp István vezérigazgató hivatali ideje alatt folytatott üzletmenetet - írja a portál.
A belső nyomozás fő csapásiránya az állami szektor milliárdos Microsoft-szerződéseinek alapos áttekintése volt.
Kapcsolódó
A vizsgálat eredményét nem hozták nyilvánosságra, de közben komoly személyi változások történek a Microsoft Magyarország Kft. vezetésében. A hirtelen távozók között volt a kormányzati üzletágat vezető Sagyibó Viktor, aki most novemberben miniszteri biztosként kapott állást Lázár János mellett a Miniszterelnökségen.
A Microsof ezt követően az érintettek számára teljesen váratlanul felmondta a legnagyobb négy magyarországi partnere közül háromnak a szerződését. Az úgynevezett LAR-partnerektől (large account reseller) egyik napról a másikra megvonták a szoftverekre és más termékekre vonatkozó értékesítési engedélyt. Ez a lépés komoly kárt okozhat a cégnek, mégis bevállalták.
A 13 milliárd forintos forgalmú Humansoft Kft., a 4 milliárdos RacioNet Zrt. és a 10 milliárdos Euro One Zrt. kiiktatása az utóbbi napokban komoly szervezési problémák elé állította az állami szerveket, ugyanis a magyar közigazgatás a Microsoft termékeire épül.
Romániában tavaly az ország történetének legnagyobb korrupciós ügyévé nőtte ki magát a Microsoft és az ottani kormányzat közötti bizniszek ügyében indult vizsgálat. A bukaresti Microsoft-akták összesen kilenc egykori minisztert érintettek kellemetlenül: a bíróság több, 2 és 6 év közötti letöltendő börtönbüntetést, valamint összesen 17 millió eurós vagyonelkobzást szabott ki rájuk - írja a 24.hu.
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban