A minap jelent meg az iOS 1.7.3-as frissítése, ami azon túl, hogy javítja a telefonok teljesítményét, egy olyan funkciót is bevezet, amivel jóval nehezebb lesz ellopni a készülékünket.
A kaliforniai vállalat telefonjainál gyakran előfordul, hogy egy idő után mindenképpen elkéri a jelkódot, függetlenül attól, hogy arcfelismerést használunk elsődlegesen. Ez a rendszer ráadásul minden esetben kijátszható, ami problémákat okozhat, ha például számunkra idegen helyen tartózkodunk, mivel ha készülékünk véletlenül rossz kezekbe kerül, akkor a biztonsági rendszer igen könnyen megkerülhető.
Ennek azonban vége: mostantól minden esetben kizárólag arcfelismeréssel, régebbi készülékek esetén pedig ujjlenyomat-leolvasással oldhatjuk fel a telefont, ha nem otthon vagy a munkahelyünkön tartózkodunk.
Ráadásul az ezt bevezető „Lopott eszköz védelme” funkciót kizárólag úgy kapcsolhatjuk ki, ha ezt a szándékunkat 60 perc különbséggel kétszer is megerősítjük, szintén arcfelismeréssel.
Drasztikus döntés: fontos funkciót távolítanak el az Apple okosóráiból
Az Apple eltávolítja a véroxigént mérő funkciót a legújabb Apple Watch órákból a Masimo orvostechnikai eszközgyártó céggel folytatott szabadalmi vita, valamint a hozzá kapcsolódó pereskedés miatt.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
A főispán a bíróságon állítaná helyre Budapest törvényes működését
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Zsiday Viktor: Semmi akadálya nincs a 3 százalékos növekedésnek – csak ki kéne békülni például az EU-val