Az egyelőre csak Metis kódnéven emlegetett rendszert állítólag úgy tervezték, hogy más MI-rendszerekhez hasonlóan ezt is egy webböngészőből lehetne elérni.
A rendszert az Amazon AI modell hajtja, ami az Olympus névre hallgat. Az erről szóló belső dokumentum szerint a legalapvetőbb szinten szöveg- és képalakú válaszokat ad, intelligens, társalgási formában, ezen felül pedig, hasonlóan a ChatGPT és a Copilot modellekhez, képes a válaszok forrásához vezető linkeket is megosztani, valamint további kérdéseket is fel tud tenni és képeket is generál – írja a Business Insider.
Kapcsolódó
Mindezeket ma már a népszerű GPT-modellek mindegyike tudja, a Metis azonban ezen felül egy úgynevezett keresés-jívított generálási technikára is képes, ami azt jelenti, hogy az eredeti adatokon túlmutató információk visszakeresésére is képes.
Az Amazon üdvöskéje mindezeken túlmutatva egyfajta mesterséges intelligencia alapú ügynökként is képes lesz működni, ennek megfelelően pedig a rendelkezésre álló adatok alapján képes lesz automatizálni és komplex feladatokat elvégezni, többek között be tudja kapcsolni a világítást, ha okosotthonunk van, illetve tud repülőjegyet foglalni.
Nem az AI fogja nekünk kiadni a sajtburgert
A McDonald's az IBM-mel együttműködve kezdett el egy olyan mesterséges intelligencián dolgozni, aminek segítségével a drive-thru, azaz az autós rendeléseket lehet kezelni. Csakhogy van egy kis probléma.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább→
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Leállt az M3-as metró
Félig üresen kong a Barátság-vezeték, már csak mi vásárlunk
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Fertőzésgyanú egy iskolában, tömeges szűrés kezdődött
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok