Pár nappal ezelőtt az OTP már kiadott egy figyelmeztetést, hogy adathalászok magukat az OTP Bank ügyintézőinek kiadva próbálják a gyanútlan ügyfelektől megszerezni banki adataikat, majd ezek segítségével a pénzüket. Ez történhet sms-ben, emailen és egyre többször telefonon is.
Jellemzően a következő hamis információkkal bombázzák a felhívottat:
- Konkrét kereskedőnél végzett tranzakcióval kapcsolatban kérdezik, valóban a hívott végezte-e, jóváhagyja-e.
-
Kecskeméten vásárlási kísérletet észlelt a bank, és egyeztetnie kell
az ügyféllel, hogy más hozzáférhetett-e a bankkártyájához. -
Átutalást kíséreltek meg kezdetben egy Ludmilla, jelenleg egy Nagy
László nevű személy részére – megkérdezik az ügyfelet, hogy a
tranzakciót ő végezte-e, jóváhagyja-e. - Az ügyfél számláját,
netbankját feltörték – utasítják, hogy a pénze megvédése érdekében a
számla egyenlegét egy biztonsági számlára utalja át.
A beszélgetések során feltett kérdésekkel az elkövetők arra törekszenek, hogy megszerezzék
az ügyfél bankkártya-, illetve bankszámlaadatait és biztonsági kódjait.
Több ügyféllel letöltettek a Google Play áruházból olyan, távoli
asztali alkalmazást (AnyDesk, TeamViewer), mely a regisztrációt követően
generált kód kiadásával távoli elérést biztosított a telefonjához,
számítógépéhez.
Most kriptovalutával próbálkoznak
A bűnözők újabb és újabb történetekkel próbálnak az ügyfelek bizalmába férkőzni. A legújabb, hogy kriptovalutával kapcsolatos befektetést ajánlanak telefonon keresztül.
