Nem sok változott a pesti tőzsdén: ez nagyon nem jó
Ugyan a nemzetközi piacon javult a hangulat, de a Budapesti Értéktőzsde ezzel nem tudta tartani a lépést.
Nem sok változott a pesti tőzsdén: ez nagyon nem jó
Ugyan a nemzetközi piacon javult a hangulat, de a Budapesti Értéktőzsde ezzel nem tudta tartani a lépést.
Új benzin- és dízelvezetéket épít Magyarország Szlovákiával
A külgazdasági és külügyminiszter szerint ezzel visszaszorítható az ukránok zsarolása.
Szép napra ébredtek az autósok, mától kevésbé kell a tárcába nyúlniuk
Ha mobilon keresztül parkoltunk, akkor a rendszer eddig felszámolt valamennyi kényelmi díjat is. Ennek azonban mostantól vége.
Új halálos betegség terjed a fiatalok között
Két ember meghalt egy agyhártyagyulladás-járvány következtében, az egyikük egy hallgató a kenti egyetemről.
Ha nem sikerül lefogynunk, akkor valamit rosszul csinálunk
Az étrend és az akaraterő a kulcs a testúlykontrollban, ugyanakkor több életmódbeli tényező is tudja az eredményeket befolyásolni. Egyes gyakori hibák pedig úgy tudnak hatni az eredményre, hogy nem is vesszük észre.
Fény derülhetett Banksy valódi nevére
Egy terjedelmes oknyomozó riportból, rendőrségi és bírósági dokumentumokon keresztül nevezik meg a világhírű és misztikus graffitiművész, Banksy feltételezett valódi nevét. A cikk közzétételétől a művész ügyvédje is óva intette az újságírókat.
Felfüggeszti a Mol a kuponkedvezményt a védett áras üzemanyagokra
Levélben kaptak értesítést a tagok, hogy a védett áras rendeletre tekintettel nem kérhető kuponkedvezmény minden fajta üzemanyagra.
Jönnek az önvezető buszok Magyarországra, ebben a városban gurulhatnak először
Kaposvár jövő tavaszig tovább bővíti a már meglévő buszflottáját, amely amellett, hogy teljesen leváltja a belsőégésű motorral működő járműveket, olyan busz is akad közöttük, amihez már sofőr sem kell.
Nem zárta jól a hetet a forint
Egész héten vergődött a magyar valuta, péntekre pedig nem lett jobb a helyzete.
Véglegessé vált az országos szavazólap, ezzel találkozunk a szavazófülkében
A Nemzeti Választási Bizottság jóváhagyta az országos listás szavalólap mintáját. így április 12-én az egyéni listás lap mellett ezzel a papírlappal fogunk találkozni.