Magyar modernek Bécsben
Magyar modernek Bécsben
Túzokoktól kacsákig a Dorotheum szezonkezdésén
A bécsi Dorotheum február 7-én tartja szezonkezdő licitálását XIX. századi olajképekből és akvarellekből. A 236 tételben szokás szerint magyar vonatkozású képek is vannak, magyar vagy osztrák kismesterektől egyaránt. Ezek közül Modrovich Gábor Túzokok a Hortobágyon című vásznát taksálták a legmagasabbra (5−7 ezer euró), Otto von Faber 1871-es életképét − Csikósok a Pusztán − pedig 4500−5500 közé tették.A 2500−3500 eurós becsértéksávból indul Kern Ármin: Cigány nagybőgővel című jelenete, valamint Goltz Demeter háromnegyed alakos festménye 1910-ből, Josef Kainz híres osztrák színészről. Valamivel olcsóbb Spányi Béla Birkapásztor leánya (2800−3400 euró), illetve G. Huber 1865-ös soproni látképe madártávlatból és Alexander von Bensa olajjal falapra festett szolnoki vására (egyenként 2 és fél−3 ezer euró). Mednyánszky László első világháborús vázlata éppúgy 2 ezer−2400 eurós becsértéket kapott, mint a Lotz Károly köréből származó Gémeskút az Alföldön. A többi magyar vonatkozású alkotás már 2 ezer euró alatti alsó becsértékkel indul − köztük például Cserna Károly keleties képei, Neogrády László téli tájképei vagy az állatfestésre specializálódott Vastagh Géza Kacsák a patak partján című vászna (1500−1800 euró).
Kismestereink a Dorotheum szezonkezdésén

Rodin-kamaratárlat Pesten
A Szépművészeti Múzeum saját anyagából rendezett kabinetkiállításainak sorában most Auguste Rodin szobrai és grafikái láthatók. Még az épület 1906-os megnyitása előtt, az 1900-as párizsi világkiállításon figyelt fel Rodin öt plasztikájára az Országos Képtár igazgatója, Térey Gábor és ő kezdeményezte állami megvásárlásukat. Az Érckor férfiaktját először Brüsszelben láthatta a közönség 1877-ben, a magyar megrendelésre speciális gipszöntvény készült erről, bronzpatinával (képünkön). Két mellszobor Rodin művész barátait örökíti meg: Jean-Paul Laurens festő (1882) és Alexandre Falguiére szobrász (1899) büsztjét lelkesen fogadták mind a kritikusok, mind a közönség.
Max Ernst az Albertinában
Először nyílik retrospektív kiállítás Ausztriában Max Ernst (1891−1976) életművéből: a bécsi Albertinában 180 festmény, grafika, szobor, könyvillusztráció mellett különféle dokumentumok tárják fel a szürrealizmussal azonosított német művész alkotói fázisait és stílusait, technikai kísérletezéseit. A Franciaországban és Amerikában is sokáig élő Ernst fantáziavilágát gyerekkori traumái mellett a zsarnokság és a szabadság kontrasztja foglalkoztatta leginkább. Ezt példázza korai Übü királya (1923) a sivatagban forgó üres hordó diktátorszimbólumával avagy a fasiszta eszmék hódítására reflektáló Napóleon a vadonban (1941). Max Ernst a technikai határok feszegetésével is erősítette művei hatását, az újságokból kivágott képekből és szövegekből szerkesztett kollázsok mellett készített frottázsokat (deszka- vagy levélerezetek papírra dörzsölésével), sok más különleges eljárásmód mellett (grattázs, dekalkománia, oszcilláció). Ezeknek komponálásában a véletlen és a játékosság éppúgy szerepet játszott, mint Ernst vizionáló képessége − alkotásainak hosszú címei pedig csak még többértelműbbé tették azok bonyolult jelentésrétegeit. Az Albertina kiállítása január 23-tól május 5-ig látható.
Édes dinasztia
Az édesszájúaknak nem kell bemutatni \"az\" Augusztot, de az Édes dinasztia − az Auguszt cukrászda története című kiállításon most megismerkedhetnek az 1870-ben alapított vállalkozás múltjával is. Ma már a család ötödik nemzedéke működteti megszakítás nélkül az egyik legrégebbi magyar cukrászdavállalkozást, ami önmagában sem kis teljesítmény. Talán a mai törzsvendégek sem sejtik, hogy olyan híres elődeik voltak, mint Albrecht főherceg vagy Bajcsy-Zsilinszky Endre, Szabó Dezső vagy Márai Sándor, Feszty Árpád vagy Bartók Béla. Az 1951-es államosításkor a Krisztina téri Auguszt cukrászdából Déryné eszpresszó lett, ahonnan az 1964-es felújítás után a régi bútorok és műtárgyak egy része múzeumba került. A monumentális szecessziós ebédlőszekrény aztán 1993-tól visszakerült a családhoz, közelebbről a Kossuth Lajos utcai boltba.
Csillár és karóra a szenzáció Bécsben
Mától a hó végéig tart a Dorotheum negyedik aukciós nagyhete, a szecessziós, a klasszikus avantgárd és a kortárs árverés mellett külön ezüst-, illetve óra-ékszer-, valamint designaukcióval. Ez utóbbin szerepel egy közel háromméteres csillár, a belül aranyozott nemesacélból készült \"eL-Masterpiece chandelier\", Daniel Liebeskind tervezésében (képünkön). A világhírű építész művét 340−450 ezer euróra tartják a bécsi szakértők.

Virágdíszítés advent idején
Az ünnepi előkészületek idején a Néprajzi Múzeum már hagyományosan versenyt hirdet a Magyar Virágkötők és Virágkereskedők Szakmai Egyesülete tagjainak, \"Az én adventi koszorúm\" címmel. A tradíciót a mai trendekkel ötvöző mesterek és tanítványaik − a szakirányú iskolák diákjai − ilyenkor szabadon engedik fantáziájukat. A vágott vagy cserepes virágok és örökzöldek mellett szerepet kapnak a hagyományos bogyók és termések (fagyal, fenyőtoboz, dió és mandula stb.), a mézes sütemények, a szárított déligyümölcsök, a fahéj- vagy a vaníliakötegek is. Idei újdonság az Artetno, amelyen népművészek, iparművészek, kézművesek kínálnak használati tárgyakat, illetve alapanyagokat. A vásári bemutató november 23. és 25. között látogatható.
Bécsben debütál a Nagyházi és az Ernst
Idén már 44. alkalommal rendezik meg Bécsben az Art & Antique Hofburg Vienna régiségvásárát, amelyen most közel ötven kiállító vesz részt, a megszokott osztrák, illetve német galériások mellett ezúttal magyarok is.