Csaknem 13 százalékkal növelte árbevételét a Dreher A Dreher Sörgyárak Rt. az elmúlt pénzügyi évben 5,7 százalékkal növelte az eladott sör mennyiségét, miközben az árbevétele 12,8 százalékkal bővült. A társaság eredménye lapunk …
Jól fogyott a Dreher A Dreher az elmúlt pénzügyi évben közel hat százalékkal növelte az eladott sör mennyiségét, kétszer ekkora árbevétel-bővülés mellett. A profit négymilliárd forint körül lehet.
FVM: soha nem látott nagyságú támogatás a gazdáknak Május végéig több mint 70 milliárd forintot fizettek ki a költségvetésből az gazdálkodóknak - jelentette be Németh Imre agrárminiszter egy mai sajtótájékoztatón.
Az olaj mellett az arany is drágul idén a világpiacon Bár az előrejelzések szerint idén drágul az arany a világpiacon, Magyarországra inkább az árcsökkenés lesz a jellemző az év során.
BÁT: emelkedik a búza ára A kukorica legközelebbi jegyzése esett, a többi a legtávolabbi kivételével erősödött, míg a búza három árfolyama szintén emelkedett a Budapesti Árutőzsde határidős gabonapiacán szerdán.
Indul az ISPA hulladékberuházás Szegeden Holnap rakják le a szegedi regionális ISPA-program keretében megvalósuló hulladékgazdálkodási létesítmények alapkövét.
Nem lesz drágább az édes élet Az elmúlt hetekben lezajlott 25 százalékos áremeléssel lényegében véget ért a cukor EU-s csatlakozással összefüggő drágulása - vélekedett Fischer Béla, a Magyar Cukor Rt. vezérigazgatója.
Kétmilliárdos eredmény a Magyar Cukornál Az osztrák Agrana csoporthoz tartozó Magyar Cukor Rt. 2003/2004-es üzleti évében 16,88 milliárd forint árbevétel mellett 1,93 milliárd forint adózás utáni eredményt ért el - …