A magyarázkodások napja A bizonytalan kezdés után határozottan fölfelé tartanak délben a vezető európai tőzsdeindexe, a FTSE 100 0,84 százalékkal, a DAX 0,37-tel, a CAC 40 pedig 0,83 …
Bizonytalan európai nyitás A vezető európai tőzsdeindexek közül a FTSE 100 0,11 százalékkal, a DAX 0,07 százalékkal lefelé mozdult nyitásban, a CAC 40 viszont 0,26 százalékos erősödéssel kezdte …
Ivan a főszereplő az olajpiacokon Erősebbnek bizonyult a természet az OPEC-nél: a világ olajpiacait tegnap a már az USA-ban dühöngő Ivan hurrikán határozta meg, az exportőrszervezet döntése a kitermelés növeléséről …
Draskovicsra várva Felfelé tartanak a vezető európai tőzsdeindexek, s nyomukban jár a BUX is. A FTSE 100 0,47 százalékkal, a DAX 0,46 százalékkal, a cAC 40 pedig …
Soros Györgyöt elhagyta a befektetési igazgatója Lemondott posztjáról Jacob Goldfield, Soros György Quantum Endowment Fundjának befektetési igazgatója - jelentette a Bloomberg a vállalat közleménye alapján.
Alitalia: kétszer annyi repülés, feleannyi pénzért A csőd szélén álló Alitalia szakszervezetei elfogadták azt a szerződést, amelynek értelmében az olasz nemzeti légitársaság pilótái a jövőben csaknem kétszer annyi órát repülnek majd, …
Új ütőkártyát szerzett a Sony A Sony Corp. kezében lesz ezentúl a világ legnagyobb filmkészlete, miután a japán elektronikai gyártó szerzi meg a Metro-Goldwyn-Mayert, visszaszorítva a Time Warnert.
Minden lefelé tart – a BUX a kivétel Továbbra is lefelé mennek a pirosban nyitó vezető európai tőzsdeindexek, a FTSE 100 0.19 százalékkal, a DAX 0,38-cal, a CAC 40 0, 48 százalékkal csökkent …