Sovány balos győzelmet hoztak a német választások
Kezdődhetnek a sok fordulatot ígérő koalíciós tárgylások.
Sovány balos győzelmet hoztak a német választások
Kezdődhetnek a sok fordulatot ígérő koalíciós tárgylások.
Egyre több halálos veszélyt jelent a munka
Az első félévben többen haltak meg munkahelyükön mint egy évvel korábban.
Koronavírus: megvannak a napi számok
A világon 231 820 802 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 4 748 055 a lergújabb nemzetközi adatok alapján.
Amerikában hamarosan elindul a jegybanki szigorítás
A Federal Reserve szeptemberben nem váltott, de előirányozta, hogy nemsokára már indokolttá válik eddigi gyakorlatának felülvizsgálata. Jerome Powell elnök elmondta, a döntéshozók nagy többséggel támogatják a feltételek szigorítását, amint a munkaerőpiaci fejlemények ezt lehetővé teszik, aminek első lépése az eszközvásárlási program visszafogása lesz.
Tovább incselkedik a piacokkal az amerikai jegybank
A Federal Reserve szeptemberi kamatdöntő ülésén nem változtatott a kamatokon, és egyéb érdemi változásokról sem döntött. Ebben nincs meglepetés, viszont a piaci szereplők így is lelkesen várják Jerome Powell elnök újabb iránymutatását, amivel már 2021-re előirányozhatja a trendfordulót az amerikai jegybank politikájában.
Szélsebes növekedést vár idén a gazdaságban az Equilor
Idén és jövőre is erőteljes gazdasági bővülést vár Magyarországon az Equilor. A befektetési cég helyzetértékelése szerint a világgazdaság hamarosan túlléphet a Covid által okozott sokkokon, viszont számos egyéb kockázat is felmerült, amelyek lassíthatják a növekedést a világ minden táján.
Szintet lép a zöldgazdaságban az OTP
A legnagyobb magyar bank csatlakozott Mastercard környezetvédelmi kezdeményezéséhez. A bank szerint megkerülhetetlen, hogy a megváltozott ügyféligények miatt sokkal többet tegyen működése kizöldítése érdekében ezúttal 100 ezer euróval járul hozzá 50 ezer fa ültetéséhez.
Közeleg az inflációs csúcs, mégis lassít a jegybank
Még távolabb került a Magyar Nemzeti Bank (MNB) inflációs célja, ennek ellenére kisebb mértékű kamatemelésekre rendezkedik be a monetáris tanács. Virág Barnabás alelnök szavai alapján legalább a decemberi, újabb inflációs jelentésig havi 15 bázispontos emelésekre lehet készülni. Az MNB megemelte az idei inflációs és GDP várakozásait.
Újabb szigorítás: sűrű héten emelte a kamatot a magyar jegybank
Nehéz körülmények között tartotta szeptemberi kamatdöntő ülését a Magyar Nemzeti Bank, aminek a borítékolt kamatemelésen túl a korábbiaknál sokkal több kedvezőtlen körülményt kellett mérlegelnie. A nemzetközi piaci kavargás miatt gyengülő forinttal, az itthoni kormányzati költések miatt emelkedő inflációval kell a következő hónapokban zsonglőrködnie a monetáris tanácsnak.
Adómentességet, nyugdíjprémiumot, 600 milliárdos visszatérítést ígér Orbán Viktor
Jövő év elején tetemes kifizetésekre számíthatnak itthon a családosok, a nyugdíjasok és adómentességre a dolgozó fiatalok. Orbán Viktor miniszterelnök szerint a migrációval kapcsolatos viták áthidalhatatlanok az Európai Unióban, ezért a teljes kérdéskört vissza kellene adni tagállami hatáskörbe.