Nagyot zuhant a Nasdaq Estek a csütörtöki kereskedésben a vezető amerikai részvényindexek. A biotehnológiai és internetes cégek körében eluralkodott rossz hangulat a teljes piacra átterjedt. 2011 novembere óta nem …
A Molt és az OTP-t adták a befektetők A nemzetközi hangulattól a magyar tőzsde sem tudta magát függetleníteni, így a BUX a tegnapi záróértéke alatt fejezte be a csütörtöki kereskedést.
Végignézte a hullámvasutat a forint A forint jól viselte a hirtelen részvénypiaci irányváltásokat csütörtökön, az euróval szemben a 305-ös szint körül ingadozott, azaz továbbra is kéthavi csúcsa közelében maradt.
Hét éve nem volt ilyen az USA munkapiacán Az első ízben munkanélküli segélyt kérők száma 32 ezer fővel 300 ezerre esett az Egyesült Államokban, ez 2007 májusa óta a legalacsonyabb adat - derült …
Semmi jele a buboréknak, nincs miért aggódni Az utóbbi időben a részvénypiacok látványos esésbe kapcsoltak, a lejtmenetet pedig legtöbb helyen a technológiai szektor vezette. Ennek kapcsán többen is a 2000-es évvel vonnak …
Meglepő döntést hozhat az Erste Az Erste Bank a következő években Prágába költöztetheti központját - jelentette ki Milos Zeman cseh elnök egy Csehországban tartott konferencián a CTK cseh hírügynökség beszámolója …
Rogán: beszállhat az állam a devizahiteles csomagba Adókedvezményeket adhat a kormány a bankoknak, ha csökkentik az adósok terheit - derült ki Rogán Antal Hír TV-n elhangzott szavaiból.
Belehúzott a magyar tőzsde Az amerikai részvényindexek erősödéssel zárták a keddi kereskedést, ez is szerepet játszhatott abban, hogy az ázsiai régióban a japán tőzsdék kivételével jól teljesítettek a tőzsdék. …
Ősz előtt nem lesz devizahiteles csomag Bár kormánypárti politikusok május végére várják az ítéletet, várhatóan csak ősszel egészíti ki tavaly decemberi jogegységi határozatát a Kúria - értesült a Magyar Nemzet. A …
Új buszok jönnek Budapestre Április 4-én jelentette be a BKK, hogy 150 darab új autóbusz áll forgalomba hamarosan az agglomerációt elérő vonalakon. Ma pedig további 28 darab busz üzemeltetésére …