Felére zuhant a Bayer nyeresége
Csaknem felére esett az első negyedévben a Bayer gyógyszer- és vegyipari csoport nyeresége. A Bristol-Myers Squibb szintén gyatra eredményeket jelentett, a Schering viszont árbevételét és nyereségét is növelte.
Felére zuhant a Bayer nyeresége
Csaknem felére esett az első negyedévben a Bayer gyógyszer- és vegyipari csoport nyeresége. A Bristol-Myers Squibb szintén gyatra eredményeket jelentett, a Schering viszont árbevételét és nyereségét is növelte.
Nem osztották fel a Kaszpi-tengert
Megállapodás nélkül ért véget a türkmén fővárosban a Kaszpi-tenger menti öt ország államfőinek első csúcstalálkozója, amelyen a résztvevők a tenger mélyén rejlő kőolaj- és földgázkészletek megosztásáról akartak egyezségre jutni. Irán és Türkmenisztán azt akarja, hogy az öt ország egyenlő arányban részesedjék a készletekből, azaz mindannyiuknak 20 százalék jusson. Oroszország, Azerbajdzsán és Kazahsztán álláspontja szerint viszont a partszakaszok arányában kell osztozni az olaj- és földgázkincsen. E verzió szerint Iránnak 13 százalék jutna, amiről Teherán hallani sem akar. Vlagyimir Putyin orosz elnök mindazonáltal már azt is eredménynek nevezte, hogy az öt államfő egyáltalán tárgyalóasztalhoz ült, s megállapodtak a megbeszélések folytatásában.
Kedvezőek a német inflációs adatok
Áprilisban a német fogyasztói árindex emelkedése havi viszonylatban 0,1, éves összehasonlításban pedig 1,6 százalékra lassult - közölte a hat tartomány adatain alapuló előzetes mutatót a szövetségi statisztikai hivatal. A Reuters által megkérdezett elemzők 1,7 százalékos 12 havi rátát valószínűsítettek. Az áprilisi adat különösen kedvező annak fényében, hogy márciusban az infláció - a tavaly nyár óta tartó csökkenő trendet megtörve - 1,8 százalékra nőtt a februári 1,7 százalékról. Noha áprilisban az üzemanyagok drágulása volt a jellemző, ezt ellensúlyozta az élelmiszerárak emelkedésének lassulása. Ugyancsak a vártnál jobban alakultak a német termelői árak márciusban, az index februárhoz képest 0,3 százalékkal nőtt, s így 0,2 százalékkal alatta maradt az egy évvel korábbi szintnek. Az elemzők 0,4 százalékos havi és mínusz 0,1 százalékos évi rátát jósoltak.
Fellendülés előtt az EU és a tagjelöltek gazdaságai
Az eurózóna gazdasági növekedésének üteme az idén kisebb lesz a tavalyinál, de az év második felében fellendülés várható - áll az EU brüsszeli bizottságának jelentésében. A dokumentum részletesen foglalkozik a tagjelölt országokkal is, amelyek esetében az idei lassulás után 2003-ra növekedést vár.
Erőteljesen növelte forgalmát a Sanofi
A várakozásokat meghaladó árbevételt jelentett az idei első negyedévre a francia Sanofi-Synthélabo SA gyógyszergyár, amely az év egészére 25 százalékos nyereségnövekedést prognosztizál. A brit GlaxoSmithKline Plc mind bevételét, mind nyereségét jelentősen növelni tudta. A német Merck KGaA a vártnál jobban teljesített, de üzemi nyeresége csökkent.
Magasabb árbevétel mellett kisebb profitot ért el a Saab
Az egy évvel korábbinál 5 százalékkal magasabb, 3,53 milliárd korona árbevétellel zárta idei első negyedévét a svéd Saab AB hadi- és légiipari társaság (1 euró = 9,17 svéd korona). A Gripen harci repülőgépeket a brit BAE Systems Plc-vel közösen gyártó vállalat bevételének 70 százaléka a hadiipari üzletágból származott. A 146 millió koronás üzemi nyereség látszólag óriási zuhanást jelent az egy évvel korábbi 803 millió koronához képest, ám ez utóbbi összeg magába foglalja a Saab Marine Electronics részleg eladásából befolyt 650 millió koronát, így a tényleges üzemi nyereség csak 153 millió korona volt tavaly. Az idei első negyedévben 98 millió korona adózás előtti nyereség keletkezett, kevesebb a vártnál - legalábbis a Dow Jones által megkérdezett elemzők 150 és 200 millió korona közti profitra számítottak előzőleg. Az üzemi nyereségráta 4,6-ről 4,1 százalékra romlott, amit a Saab közleménye többek közt az űrrészleg költségeinek emelkedésével magyaráz. A Saab az első negyedévben 6,06 milliárd korona értékben kapott megrendeléseket, ez jelentős növekedés a tavalyi azonos időszak 3,79 milliárd koronájához viszonyítva. Az összes teljesítendő megrendelések így már meghaladják a 42 milliárd koronát, ami több mint két és fél évi értékesítésnek felel meg. A cég legfontosabb termékére, a Gripen vadászgépre külföldi megrendelésre egyelőre csak Magyarországtól, Dél-Afrikától és Csehországtól számíthatnak, amelynek kormánya a napokban döntött 24 többcélú vadászgép megvásárlásáról, de ehhez még el kell nyernie a prágai parlament jóváhagyását. (NAPI)
GSK-ADATOK
(milliárd font) 2001. I. n.-év 2002. I. n.-év Árbevétel 4,757 5,110 K+F -586 -650 Adózás előtti eredmény 1,388 1,593 Adózott eredmény 1,016 1,163 EPS (penny) 16,2 19 Forrás: Dow Jones
Javított Litvánia megítélésén az S&P
A Standard & Poor's hitelminősítő intézet egy fokkal, BBB mínuszról BBB-re javította Litvánia hosszú lejáratú szuverén devizaadósságának kockázati megítélését. Az S&P indoklása szerint a jobb osztályzat a kormány megfontolt fiskális politikája, valamint a költségvetési, a szerkezeti és a jogi reformok terén elért eredményei miatt jár. Litvánia ezzel az S&P-nél áll a legjobban - a Fitch Ratings BBB mínusz, a Moody's pedig a még spekulatív kategóriába tartozó Ba1 osztályba sorolja.
Szerény növekedést várnak a német gazdaságkutatók
A vezető gazdaságkutató intézetek várhatóan a német GDP 0,9 százalékos idei gyarapodását prognosztizálják a jövő héten esedékes közös jelentésükben. A Bundesbank csak lassú növekedést vár az iparban, s a gépiparban egyelőre nincs jele annak, hogy a munkaadók és a munkavállalók meg tudnák oldani a bérvitát.
Élesedik az árharc az európai játékpiacon
A japán Nintendo Co. Ltd. bejelentette, hogy a korábban tervezett 250 euró helyett 199 eurós áron hozza forgalomba Európában a GameCube nevű játékkonzolt. Az Egyesült Államokban tavaly november óta 199 dollárért kapható termék az európai piacon május 3-án debütál, a Nintendo első körben 500 ezer darabot terít az üzletekben. Az ármódosításra néhány nappal azután került sor, hogy a Microsoft Corp. 479-ről 299 euróra szállította le a Magyarországon gyártott Xbox játékkonzol európai kiskereskedelmi árát (NAPI Gazdaság, 2002. április 19., 6. oldal). Imanisi Hirosi, a Nintendo PR-főnöke a Reutersnek tagadta, hogy a GameCube árának csökkentése összefüggene a Microsoft lépésével. A GameCube ugyancsak 100 euróval lesz olcsóbb az Xbox fő riválisánál, a Sony Corp. gyártotta, szintén 299 euróért forgalmazott PlayStation 2-nél. (NAPI)