Többet kénytelen tartalékolni a HVB
Az egy évvel korábbihoz képest ugyan 44 százalékkal, 433 millió euróra csökkent a német HVB Group AG bank adózás előtti nyeresége az idei első negyedévben, de a szám valójában javulást jelez - a tavalyi első negyedévi nyereséget ugyanis megdobta a Foreign & Colonial vagyonkezelő részleg eladásából származó 400 millió eurós bevétel. Németország második legnagyobb bankjának 272 millió eurós adózott eredménye 40 millióval jobb a Dow Jones és Reuters elemzői konszenzusánál.
A nettó kamatjövedelem alig nőtt 2001 január-márciusához képest, az 1,925 milliárd eurós működési költség éves összehasonlításban emelkedett ugyan, a tavalyi utolsó negyedhez képest azonban 75 millió euróval csökkent. A bank jelentősen fokozni tudta befektetésekből és saját számlás kereskedésből származó jövedelmét, ugyanakkor növelnie kellett kockázati tartalékait is. Közleménye szerint jelenleg lehetetlen pontosan meghatározni, mekkora tartalékokra lesz szükség az év egészében.
A HVB a német kis- és középvállalatok fő hitelezője, emellett komoly követelései vannak a válságos helyzetben lévő Kirch-csoporttal szemben is. A Creditreform piackutató cég szerint idén 40 ezer német vállalat megy csődbe. A HVB tőkemegtérülési mutatója 6,9 százalékra javult a tavalyi utolsó negyedévi 6,5 százalékról. A hatékonyság erősítése érdekében a bank 2004-ig bezár 170 fiókot, és 11 százalékkal csökkenti 71 ezres alkalmazotti létszámát; a leépítésnek eddig körülbelül a felét hajtották végre.
(NAPI)