Fidesz: pártból szövetség A Fidesz májusi kongresszusa dönt a párt névváltoztatásáról és az alapszabály-módosításról.
Grundig: a törököknek sem kellett, így csődbe ment Miután a múlt héten az utolsó lehetséges vásárló, a török Beko Elektronik AS tévékészülék-gyártó konszern is elállt vételi szándékától, ma csődöt jelentett a német Grundig.
Nem okozott meglepetést az olasz infláció gyorsulása A márciusi, végleges adatok szerint az olaszországi fogyasztói árszínvonal a várakozásoknak megfelelő ütemben nőtt, ezzel az infláció még messzebb került az ECB-plafontól.
A pesti börze a nyugati példát követi Kisebb-nagyobb esésbe váltottak a vezető nyugat-európai részvényindexek, s gyengüléssel startolt a BÉT mutatója is.
Fegyverszünet Észak-Irakban? Az amerikai páncélosok hétfőn hajnalban benyomultak az észak-iraki Tikrít város központjába, miután vasárnap este a tengerészgyalogosok a külvárosokban vívtak heves harcot az iraki erőkkel, helikopterek …
Túl olcsó a belga vér A vér alacsony ára miatt gyakorlatilag a csőd szélére került a Belga Vöröskereszt - közölte az euro.hu internetes oldal.
MeH fordítási tender - valódi verseny nélkül Valódi verseny nélkül, százmillió forintos keretösszegű megbízást kapott a Miniszterelnöki Hivataltól (MeH) a kormányfőnek rendszeresen tolmácsoló Bereczky Tamás vállalkozása. A hivatal szerint jogszerű volt az …
A magyar vállalatok és az iraki újjáépítés Az iraki újjáépítésben való magyar részvételt az ITD Hungary koordinálja: akoalíciós partnerországok vállalatai, így a magyarok is kedvezményes elbírálásban részesülnek az alvállalkozók kiválasztása során.
Részletekben fizethet az econet.hu Az adóhivatal részletfizetést engedélyezett az econet.hu Rt. köztartozásainak megfizetésére - derül ki a Magyar Tőkepiac mai számából. Az econet.hu az informatikai tárca adóssága miatt került …
Lehangoló gyorsjelentésekre számítanak a befektetők Hiába voltak meglepően jók pénteken a tengerentúli makroadatok, az ezen a héten induló gyorsjelentési időszakra készülő New York-i befektetők meglehetős borúlátásról tettek tanúbizonyságot.