Vezetőváltások a NABI-nál A NABI Csoport a felső vezetés átalakításával igyekszik visszaterelni a cégcsoportot az eredményes működés útjára.
Az euró 1,21 dollár közelébe esett A délelőtti szintekhez képest tovább erősödött az ameriai fizetőeszköz a nemzetközi devizapiacokon: az euró mélypontját az 1,2106 dolláros szint jelentette.
Német autópályadíj-tervek, már megint Németországban a tervek szerint 12,4 eurócentet fizetnek majd a teherautók az autópályákon minden megtett kilométer után.
Kevesebb lakást vettek használatba Budapesten Budapesten ugyan tavaly nőtt a kiadott lakásépítési engedélyek száma, ám a használatba vett lakásoké csökkent.
OTP: 3825 forintos célárfolyam a Raiffeisennél A Raiffeisen-Centrobank elemzője 800 forinttal emelte meg a továbbra is semleges minősítésű OTP-papírok 12 havi célárfolyamát.
Csökkent az Accor-csoport eredménye Európa legnagyobb hotelhálózata, az Accor-csoport igencsak gyenge eredményt ért el az elmúlt évben.
OTP-zuhanás és forintgyengülés Egyre inkább gyengülnek a vezető nyugat-európai részvényindexek: nyitás után másfél órával az FTSE-100 0,6, a DAX és a CAC-40 0,4 százalékos mínuszban volt. A korábban …
Száguld a dollár, 1,22 alatt járt az euró Folytatta erősödését kedden New Yorkban a dollár, késő délután egy euró 1,222 amerikai zöldhasút ért, itteni idő szerint mára virradóra 1,2150-ig esett a jegyzés.
Megint jól fogy a luxus Igen kellemes eredményekről számolt be a világ egyik legnagyobb, luxus termékeket gyártó és forgalmazó társasága, a Louis Vuitton (LVMH).
Gyengülés a nyugat-európai tőzsdéken A keddi erősödést követően kismértékben gyengülnek a vezető nyugat-európai részvényindexek: nyitás után fél órával az FTSE-100 0,06, a DAX 0,16, a CAC-40 pedig 0,13 százalékos …